Pécs kormányellenes lapja gyűjtötte be messze a legtöbb helyreigazítást

Rövid időn belül majdnem tíz helyreigazítást kellett kitenni a Szabad Pécsre. Ezzel messze az “elsők” a helyi lapok között.

Egyik olvasónk adta a tippet, hogy nézzünk utána annak, mennyi helyreigazítása van a pécsi újságoknak, hírportáloknak, ez ugyanis – szerinte – mutatja azok hitelességét és híreinek megbízhatóságát.

hirdetés

Bár elsőre arra tippeltünk, hogy a “kormánybarát” sajtó fog nyerni, de nem így lett. Sőt! Éppen, hogy a kormányt nyíltan is utáló, sokszor a kormány- és fideszes politkusokból viccet csináló Szabad Pécs lett az “első”, a maga közel 10 helyreigazításával.

Helyreigazitas Babos

Figyelemre méltó “eredmény” ez a részükről, mert viszonylag rövid ideje léteznek csak a pécsi médiában, még két évesek sincsenek talán.

A Szabad Pécset olyan újságírók alapították, akik – kivéve a vállalkozókat – közös megegyezéssel és végkielégítéssel távoztak a Dunántúli Naplótól miután a lap Mészáros Lőrinc érdekeltségébe került 2016 év végén.


Az OK!PÉCSen eddig több ezer cikket írtunk, és lassan öt éve létezünk, de eddig mindössze egyetlen esetben kellett helyreigazítást közölnünk, mert hibát vétettünk mikor nem ellenőriztünk egy egyébként hitelesnek minősített információforrást. Az az ügy azonban még mindig a bíróság előtt van, eddig csak részítélet született, jogerős ítélet nem. 

 

hirdetés

HOZZÁSZÓLÁSOK

Facebook

Twitter