Miért ennyire inaktív a pécsi Fidesz?

Már csak pár hét van a választásokig, és eddig csak az ellenzék van a pályán, január óta, illetve Kővári János mozgolódik valamennyire. A Fidesz azonban a legkisebb jelét sem mutatja annak, hogy ősszel választás lenne és erre készülnének is. Mi az oka ennek? Ezt próbáljuk megfejteni.

Október 6. nemzeti emléknap, ezért, ha a lehető legelső októberi alkalomra írja ki a válsztásokat a köztársasági elnök, akkor október 13-án lehet szavazni. Addig

hirdetés

már csak 15 hét van vissza, ami egyáltalán nem nevezhető soknak, különösen akkor nem, ha egy politikában ismeretlen szereplőt kell felépíteni.

Mint amilyen Vári Attila, aki ugyan ismert sportoló volt, közel 10 éve vezeti a pécsi sportholdingot, de a pécsiek nagy többsége vélhetően így sem ismeri eléggé. Politikai elképzeléseit, városvezetési terveit, vízióját pedig senki nem ismerheti, hiszen eddig távol maradt a politikától.

Bár már máciusban megírtuk, hogy valamiért elképesztően nyugodt a pécsi Fidesz; ez azóta is tart még. Ugyanakkor egyre több jobboldali pécsi gondolkodik azon nyilvánosan is, hogy a Fidesz miért nem kampányol Pécsen? Erre próbálunk választ adni addig is, ameddig a hivatalos válasz be nem fut (megkérdezzük ugyanis a Fidesz pécsi elnökét: Hoppál Pétert minderről.)

hirdetés

1. “Vári még nem jelölt”

A város önkormányzati lapja, a Pécsma próbált ugyan beszélni Vári Attilával a terveiről, miután kiderült, hogy a pécsi fidesz őt jelöli polgármesternek, de Vári azzal hárította a megkeresést, hogy még nem hivatalos a jelölése, ugyanis csak akkor lesz az, ha azt a Fidesz Választási Előkészítő Bizottsága is jóváhagyja.

Ez kifogásnak ugyan remek,

de sokak véleménye szerint ettől még a párt tudathatná az emberekkel, hogy milyen vizót szeretnének megvalósítani, mi lenne jó Pécsnek. Aminek aztán az arca természetesen a polgármester-jelölt lehet.

2. “A Fidesznek nem érdeke a (hangos) kampány”

Alaptétel a politológiában, illetve politikai kommunikációban, hogy a hatalmon lévők érdeke az, hogy minél csendesebben és zökkenőmentesebben folytatódhasson a hatalom gyakorlása. Vagyis, hogy minél kisebb csinnadratta legyen a hatalom körül azért, hogy szinte észre se vegye senki, hogy egy új ciklus kezdődött.

Ez ugyan egy ideális világban talán valóban működhetne is, de Magyarország ebből a szempontból nem idális hely. Az ellenzéki pártok és ellenzéki szavazók frusztrációja, dühe és aktivitása ugyanis évről-évre növekszik, a folyamatos bukások miatt.

Január eleje óta kőkemény kampány van Pécsen, de a pályán eddig csak az ellenzék jelöltje van ott;

és a kezdeti döcögést immár felváltotta egy kényelmes középtempó, hogy a célegyenesre fordulva sprintbe menjen át.

Nem tudomást venni erről a tényről; vagy úgy csinálni, mint Péterffy nem is létezne, komoly taktikai hibának tűnik, ugyanis immár 5-6 hónapja a pécsiek csak azt a narratívát hallják, amit az ellenzék mond. Ez a narratíva pedig semmilyen szinten nincs ellenpontozva, a Fidesz nem fejt ki ellenvéleményt, nem cáfol, hanem engedi, hogy had menjen előre a balliberálisok jelöltje.

3. “Nem tudnak mit mondani”

Ez egészen biztosan nincs így, sőt tudomásunk szerint

Péccsel komolyan számol a kormány a következő időszak gazdaságfejlesztésében.

A város földrajzi pozíciója ugyanis ideális, a kormány nem titkolt célja ugyanis az ország gazdasági pozícióinak balkáni megerősítése. (Kifektetés stratégiája.) Nem véletlenül húzta szorosabbra a kapcsolatot a kormány a szerbekkel, horvátokkal, szlovénekkel, és nem véletlenül döntöttek arról sem, hogy az ország déli részében a Trianon előtti kereskedelmi, szállítási vasútvonalakakat újjáépítsék.

4. “Még nincs kampány”

Jogilag valóban nincs még kampányidőszak. Ám ez nem igen szokott érdekelni senkit. Ahogyan az USA-ban, úgy már Magyarországon is 2014 óta folyamatos kampány folyik, ennek pedig azért vannak egyértelmű jelei is a sajtó átszervezésétől kezdve az oriásplakát kampányokig.

5. “Az emberek látják, hogy Pécs sikeres”

Tény, hogy közel 150 milliárd forint értékben valósultak meg különféle felújítások, fejlesztések Pécsen az elmúlt időszakban, és az is tény, hogy 30 éve először sikerült közel 5 milliárd forintot megtakarítania a városnak, vagyis pluszban zárták az évet. Mint ahogy az is tény, hogy számos komoly cég telepedett meg a városban – köztük a Dél-Dunántúl legnagyobb autóipari beruházása, a Hanon; vagy legutóbb a német autóalkatrész gyártó Tyssenkrupp. Tele van a pécsi ipari park, és hamarosan a Déli Ipari Park is.

A tényeknél azonban politikai szempontból ezerszer fontosabb a közérzet! Az eredményeknél pedig sokkal fontosabb és sajnos hatásosabb a negatív hír és a negatív kampány. Ebből pedig Pécsnek bőven jutott az elmúlt 2-3 évben.

Ezeket a negatív, sokszor nyíltan álhíreket pedig nem kellő profizmussal, és szakmaisággal reagálta le a városvezetés, ha egyáltalán időnként lereagálták, mert többnyire még az sem történt meg.

Nagy kérdés tehát, hogy a Fidesz miért nem kampányol Pécsen; a mi részünkről nagyon várjuk a hivatalos válaszokat.

hirdetés

HOZZÁSZÓLÁSOK

Facebook

Twitter