Nem örülnek az új szomszédoknak Komlón (sem)

Kirekesztett, a társadalom peremére szorult, nagyon rossz körülmények között élő családokon próbál segíteni a Komlói Önkormányzat azzal, hogy beköltözteti őket a városba egy lakhatási program segítségével. Az ott lakóknak ez a legkevésbé sem tetszett. Most újra feleőrösödtek a negatív vélemények, ugyanis egy családot ki is kellett paterolni az új közösségből, mivel “nem tartották be az együttélés szabályait”.

A komlói önkormányzat egy uniós programon keresztül 19 lakást vásárolt és újított fel azért, hogy ezekbe a társadalom peremére szorult, nagyon rossz körülmények között élő családokat tudjanak beköltöztetni – egy jobb élet reményében. A helyiek tiltakoztak új szomszédaik beköltöztetése ellen, de a lakhatási program ment tovább. A napokban azonban újra fellángoltak az indulatok a városban, mivel az egyik családot ki kellett költöztetni új otthonukból, mert “nem tartották be az együttélés szabályait”.

hirdetés

Polics József (képünkön), a város polgármestere szerint 2 hónapig minden rendben volt velük, de aztán sűrűsödtek a gondok, a lépcsőházi mentorok is egyre többször jelezték, hogy nagy a baj, végül nem maradt más megoldás.

Mint, ahogy azt már az OK!PÉCS megírta, Pécsen is komoly tiltakozás kíséri azt a komlóihoz hasonló programot, ami 35 családot érint. Ők eddig György-telepen, Somogy-Bányatelepen vagy Pécsbányán éltek, meglehetősen mostoha körülmények között. Most viszont Meszesen, illetve a Pécs-keleti városrészben kaphattak társasházakban önkormányzati lakásokat. A helyiek tartanak tőlük, pedig a legtöbben még nem is találkoztak az új szomszédokkal.

(via BAMA)

HOZZÁSZÓLÁSOK

Facebook

Twitter