Nem tréfa: elképesztően sok pénz landolt Pécsett!

Készült egy interaktív térkép, amelyen azt lehet lecsekkolni, hogy mennyi EU-s pénzhez jutott egy-egy település. Megnéztük! Nem fogja elhinni a számot.

A térkép készítői kiszámolták, hogy 2007 és 2015 között 9228 milliárd forint érkezett Magyarországra az Európai Uniótól gazdasági-társadalmi felzárkóztatás céljára.

hirdetés

Persze nem minden település rendelkezik azonos adottságokkal, illetve pályázati lehetőséggel, ezért megnéztük az adatbázisban, hogy Pécs, illetve a hasonló lélekszámú városok hogy teljesítettek. Előtte azonban egy megyei adat: Baranyába évente, átlagosan 37,4 milliárd forint uniós pénz érkezett 2007 és 2015 között, vagyis összesen 336 milliárd az elmúlt 9 évben. (A megyék “rangsorát” a cikk alján mutatjuk.)

Pécsen a kilenc év alatt (kapaszkodjanak) kis híján 197 milliárd forint landolt. Pécsen persze nem csak az önkormányzatot kell érteni, hanem a városban működő cégeket, oktatási- és közintézményeket is, köztük az egyetemet is, de még a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartományt is akár, és hasonlókat.

Ha a térképre klikkol, akkor látni lehet a megyei pénzeket is.

A pénztérkép (kattints rá!)

Miskolcra, ami Pécshez hasonlóan a nehéziparának és lakosságának egy részét szintén elveszítette, uszkve 204 milliárd forint támogatás jutott. Nincs nagy különbség Pécshez képest.

Debrecen már más ligában játszik, oda 270 milliárd csorgott, de mintegy 60 ezerrel többen is lakják.

Most viszont ledobjuk az atomot: Szegedre 367 milliárd forint EU-s pénz ment, évente átlagosan 40,8 milliárd. Ott minden összejött, az egyetemi fejlesztésektől a villamos rekonstrukcióig.

Budapestre ismét lehet fújni: oda évente 291 milliárd forint jutott, összesen 2880 milliárd. Ilyen szám már tényleg csak a matekpéldákban létezik.

eus pénzek

(via Átlátszó)

HOZZÁSZÓLÁSOK

Facebook

Twitter