Nem zárják ki Pécset a Zsolnayból!

Hiába kezdeményezte korábban Bachar Najari, a Zsolnay többségi tulajdonosa Pécs kizárását a nagy hírű gyárból, a kizárásról szóló közgyűlési határozat indokait megalapozatlannak minősítette most a bíróság. A Zsolnayban még gondolkodnak, fellebbeznek-e vagy nem.  

Mint, ahogy ebben a cikkünkben megírtuk, amikor bedurvult a pécsi önkormányzat és a Najari háborúja, a Zsolnay szír tulaja kezdeményezte a két elsőbbségi részvénnyel rendelkező pécsi önkormányzatnak és vagyonkezelő cégének, a 19 százaléknyi részvénycsomaggal rendelkező Pécs Holdingnak a kizárását a Porcelánmanufaktúrából. A zalaegerszegi ítélőtábla azonban most azért utasította el Najariék keresetét, mert a bíróság szerint ez

hirdetés

nem volt megalapozott, illetve túl általánosak voltak a kizárás indokai.

A Zsolnay jogi képviselője, illetve Cséplő Petra, Najari felesége és az Igazgatóság elnöke a per során egyebek mellett arra hivatkozva kérte a két kisebbségi tulajdonos kizárását, hogy a város és cége hátráltatja a Zsolnay működtetését, nem támogatta a hitelrendezését és a cég tőkeemelési törekvéseit. Hivatkoztak arra is, hogy a két kisebbségi tulajdonos egy konkurens cégnek akarta eladni a Zsolnayban lévő részvényeit, illetve részben valótlan adatok alapján érte el az önkormányzat, hogy a kormány stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté nyilvánítsa a Zsolnayt, amivel csődközeli helyzetet idézett elő, és rontotta a hungarikum márkanév megítélését is.

Ezeket az állításokat viszont a város ügyvédje cáfolta, hivatkozva arra, hogy

a város lépéseivel a márkanév megtartását, a termelés fenntartását igyekezett megőrizni.

A bíró kifejtette, hogy a kizárásról szóló indoklásnak olyan világos, egyértelmű és teljesen konkrét indokokat kellett volna tartalmaznia, amelyek ténylegesen alátámasztják, hogy miért kellene kizárni a pécsi önkormányzatot és vagyonkezelő holdingját a Zsolnay Zrt.-ből.

A bíróság egyenként vizsgálta meg az egyetlen hosszú körmondatba foglalt kizárási indokokat, de mint elhangzott:

a társaság tagjai közötti rossz viszony nem alapozhatja meg a kizárást, csak ha valamelyikük magatartása jelentős mértékben veszélyezteti a társaság céljait, amit a többségi tulajdonosnak nem sikerült teljes mértékben bizonyítania.

Az ítélet egyelőre nem jogerős. Cséplő Petra, a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. igazgatóságának elnöke közölte: egyelőre gondolkodnak azon, hogy fellebbeznek-e a bíróság döntése ellen.

(via MTI)

hirdetés

HOZZÁSZÓLÁSOK

Facebook

Twitter