Népszavazást akar a DK az atomtemetőről

A Demokratikus Koalíció kezdeményezi, hogy Pécsett tartsanak helyi népszavazást a várostól körülbelül nyolc kilométerre tervezett atomtemető ügyében – jelentette be a párt ügyvezető alelnöke keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.

Molnár Csaba azt mondta, a kormány folytatja az építkezést a Mecsekben, amelynek végén elkészül az erősen sugárzó anyagok elhelyezésére szánt atomtemető.

hirdetés

Hozzátette, néhány hónapja olyan törvénymódosítást hajtottak végre, hogy csak a tervezett atomtemető közvetlen környezetében, egy nagyon kicsi, mintegy százméteres sávon belül kell kikérni az emberek véleményét és elvégezni a környezeti hatástanulmányokat. Az EP-képviselő szerint ez elenyészően kicsi terület.

Molnár Csaba emlékeztetett arra, hogy a DK korábban már az Európai Bizottsághoz fordult azt kérve, vizsgálják meg, hogy elfogadható-e, ha csak ekkora körzetben mérik fel a kockázatokat.

Páva Zsolt, Pécs polgármestere egyébként a napokban jelentette ki, hogy a pécsiek nélkül nem lehet atomtemető a Mecsekben.

(MTI)

HOZZÁSZÓLÁSOK

Facebook

Twitter