Nettó 75,5 millióért tervezik meg az új pécsi Vásárcsarnokot

Begyorsulhat az egész projekt, ugyanis immár készülhetnek a végleges tervek. A brutálisan nagy komplexumot a BluePlan Mérnökiroda-Gettoplan Konzorcium tervezheti meg.

Meghívásos közbeszerzést bonyolított le az önkormányat az az új pécsi Vásárcsarnok és REL központ épületére és környezetének rendezésére vonatkozó tervezési feladatok kiválasztására. Végül a legolcsóbb ajánlatot a BluePlan Mérnökiroda-Gettoplan Konzorcium tervezőiroda adta, ők nettó 75.500.000 forintért vállalták a munkát, ami bruttóban 95,8 milliót jelent.

hirdetés

A tervezés idén befejeződik – az ígéretek szerint, és jövő tavasszal az építkezés is elindulhat, ha minden zökkenőmentesen folyik – tudtuk meg Girán János alpolgármestertől.

A 3000-3500 négyzetméteres Vásárcsarnok épülete 2,5 milliárd forintba kerül majd, és ehhez kell számítani még 500 milliót a közlekedési utak és infrastruktúra kialakítására.

Az eddigi látványtervek egyébként tényleg csak azok, és egyáltalán nem biztos, hogy így fog kinézni az új vásárcsarnok. Korábban ugyanis éppen azért nem adtak első helyezést a tervpályázaton, mert egyik sem tetszett igazán a döntéshozóknak. A nyertes tervezőiroda feladata az is, hogy összegyúrják a legjobb ötleteket, és egy végleges tervet tegyenek le az asztalra.

Ilyen lesz az új Vásárcsarnok! Oh, wait… – OK!PÉCS

Vagyis ezek közül valamelyik, esetleg mindegyikből egy kicsi. A város ugyanis nem hirdetett “első helyezést” a csarnokra kiírt tervpályázaton, csak megosztott második és harmadik helyet. Páva Zsolt, Pécs polgármestere azt mondta, meghívásos közbeszerzést fognak kiírni, aminek az a célja, hogy megtalálják azt az irodát, amely a végső terveket hozza össze.

pecs_005

Az új Vásárcsarnok telkét, ami pár méterre van a mostani piactól, nettó 860 millióért vásárolta meg az önkormányzat még idén januárban.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Facebook

Twitter