Nyár végére állni fog a pécsi repülőgépgyár

A Magnus Aircraft Zrt. gyára a Pécs-Pogány repülőtér szomszédságában épül – közölte újságírókkal Boros László vezérigazgató.

Az MTI híre szerint (az OK!PÉCS ugyanis nem kapott meghívót erre a sajtótájékoztatóra) az 5,16 milliárd forintos beruházással felépülő létesítmény alapkövét tavaly augusztus végén rakták le. Első ütemben egy 2000 négyzetméter alapterületű összeszerelő-üzemet, illetve irodaépületet alakítanak ki.

Páva Zsolt szerint a repülőgépgyártó a pécsi repteret is beindítja – OK!PÉCS

Heteken belül elindul a magyar repülőgépgyártó cég, a Magnus Aircraft pécsi üzemeinek építése, illetve a cég teljes átköltözése Pécsre. Ma mutatták be a sajtónak a társaság két, különleges gépét, a benzimotoros és az elektromos meghajtású, kétüléses repülőket.

hirdetés

A Magnus Aircraft a világon először fejlesztett ki kompozit anyagokból készülő kétüléses repülőgépet, amely műrepülésre alkalmas, valamint egy olyan gépet is, amely nem kerozinnal, hanem benzinnel működik, és szintén kompozit anyagból készült; így alacsonyabb a környezetterhelése és fenntartási költsége, mint más repülőknek.

A cég korábbi közlése szerint

a gyárban 105 ember dolgozik majd, évente pedig minimum 200 repülőgépet szerelnek majd össze.

Tarány Gábor, a vállalat elnöke kiemelte, hogy az összeszerelő üzem elkészültét követően, a második ütemben egy 5000 négyzetméteres kompozitüzem építését is tervezik.

hirdetés

HOZZÁSZÓLÁSOK

Facebook

Twitter