Nyerésre áll Bachar Najari, a Zsolnay gyár tulajdonosa

Mondta Ő a Népszabadságnak. Mindenkit feljelentett, akit csak lehetett.

Najari a Népszabadságnak elmondta, hogy a Zsolnay kifizette 90 millió forintos helyiadó-tartozását, és augusztusban – a tulajdonos saját pénzének felhasználásával – kiegyenlíti azt a 380 milliós hitelt, ami miatt a hitelező felszámolást kezdeményezett a céggel szemben. Így pedig a felszámolás okafogyottá válhat. A többségi tulajdonos férfi ismerősei azt tanácsolták, hogy jól adminisztrálja a pénz eredetét, mert – a kiszivárgott információk szerint – amint fizet, eljárás indul ellene pénzmosás gyanújával. A kormánykörökkel jó kapcsolatot ápoló West Hungária Bau Kft. vásárolta meg a Zsolnay szóban forgó lejárt tartozását a Magyar Fejlesztési Banktól (MFB), és kezdeményezte a cég felszámolását.

hirdetés

Az ellentámadást indító szír vállalkozó elárulta a lapnak, hogy feljelentette az MFB-t hűtlen kezelésért, mivel a bank mindössze 130 millióért adta el a cég hitelét, holott korábban ugyanezért a tartozásért Najari 260 milliót ajánlott, de azt az állami tulajdonú pénzintézet elutasította. Az előnytelen ajánlat elfogadása 130 milliós kárt okozott az adófizetőknek, s azzal, hogy a Zsolnay kifizeti a megvásárolt hitelért a 380 milliót, az MFB közvetve végül is 250 millió forintot rak egy üzleti kör zsebébe, amely ezért semmit sem tett – érvelt a svájci férfi.

A Népszabadság szerint a Zsolnay ellen elrendelt adóvizsgálat miatt is panaszt tett Najari. Neki áll a zászló – véli a lap, mert a szekszárdi ügyészség az adónyomozás során végrehajtott házkutatást és raktárzárat törvénytelennek minősítette. A Zsolnay megtámadta a pécsi önkormányzat által létrehozott Ledina bejegyzését is. Így a bíróság 60 napra felfüggesztette a kft. bejegyzését, mondta Bodnár Imre, Najari ügyvédje. Mivel a Ledina még nem létező cég, kérdésessé vált, hogy ez a kft. milyen alapon fizetheti ki az amúgy a Zsolnaytól átcsábított száznál is több dolgozóját, magyarázta az ügyvéd.

A Zsolnay Szabó Iván ellen is vizsgálatot indíttat az ügyvédi kamaránál, mivel szerintük félretájékoztatta a munkásokat, amikor munkát és jogfolytonos munkaviszonyt ígért a Zsolnayból átcsábítottaknak. Ellenük egyébként pert is indít a gyár, mert – a tulajdonos szerint – a hirtelen kilépéssel kárt okoztak.

A külföldi megrendeléseinek egy részétől a közelmúltban elesett Zsolnay az elmúlt hetekben felvett mintegy húsz embert, és ötven ­dolgozóval újraindult a termelés. Még tíz alkalmazottat kívánnak felvenni, és szerintük most ideális a létszám.

(via Népszabadság)

hirdetés

HOZZÁSZÓLÁSOK

Facebook

Twitter