Nyolcmilliós prémiumot vehet fel a Holding távozó vezérigazgatója

Nem távozik üres kézzel Barna Béla, a Pécs Holding leköszönő vezérigazgatója a tanácsadói státuszba, megszavazták neki prémiumként az éves fizetésének a 70%-át.

A Pénzügyi és Gazdasági Bizottság szerdán tárgyalta meg, hogy mennyire teljesültek a leköszönő vezető tavalyi prémiumfeladatai, és úgy látták, hogy 100%-ban hozta az összes vállalását. Ezt az MSZP-s képviselőn kívül mindenki más osztotta, ezért Barna Béla az éves alapbérének 70%-át kaphatja meg egy összegben – döntött a bizottság. Ez a havi bruttó 950 ezres fizetéséből kiindulva bruttó 7 millió 980 ezer forint.

hirdetés

Barna Béla, a Pécs Holding Zrt. vezérigazgatója május elején állapodott meg Pécs polgármesterével arról, hogy május végén – közös megegyezéssel – megszünteti munkaviszonyát a társaságnál. A polgármesteri kabinet indoklása szerint azért, mert „strukturális átalakítások miatt új vezetőt kérnek fel a cég irányítására.” Nem hivatalos forrásból úgy értesültünk, hogy az eddigieknél “barátságosabb”, “partnerközpontúbb” vezetőt keresnek a cég élére, aki a “számokon túl az embereket is látja”.

Barna Béla élt a polgármester által felkínált azon lehetőséggel is, hogy a továbbiakban egyedi projektekben tanácsadóként dolgozhasson.

A Pécs Holding megbízott vezérigazgatói teendőit ideiglenesen Sándor Zsolt, a Tettye Forrásház Zrt. vezérigazgatója látja majd el jelenlegi megbízatása mellett díjazás nélkül június elsejétől. Új vezérigazgató megválasztásáról egyelőre nincs hír.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Facebook

Twitter