Ő lenne Orbán Viktor kihívója?

Andor László közgazdász, volt uniós biztos lehet a baloldal közös miniszterelnök-jelöltje 2018-ban – tudta meg a Magyar Idők.

A lapnak több szocialista vezető politikus is elmondta, hogy Andor mellett sokan azért állnak ki, mert ő egy „tiszta ember”, munkásságát elismerik és nem keveredett botrányba az elmúlt évtizedek alatt.

hirdetés

Andor László volt uniós biztos mellett nem csak a szocialisták, hanem a Demokratikus Koalíció, valamint az Együtt is kiáll – tájékoztatták a Magyar Időket több forrásból.

Andor László közgazdász, a közgazdaság-tudomány kandidátusa, egyetemi docens, a neomarxista Eszmélet című társadalomkritikai folyóirat egykori főszerkesztője. 2005 és 2010 között a londoni székhelyű Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) igazgatósági tagja volt. 2010–2014 között az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi összetartozásért felelős biztosaként tevékenykedett.

837127

Fotó: nol.hu

hirdetés

HOZZÁSZÓLÁSOK

Facebook

Twitter