Okosak, csinosak, nők: íme a Momentum titok

Szinte duplán rávertek az MSZP-re a Momentumosok Pécsen vasárnap. Ezzel pedig a második legerősebb ellenzéki politikai erő lett a fiatal párt a városban. 

Elkerülnénk a szexizmus vádját, de talán nem túlzás azt mondani, hogy a Momentum sikerében komoly szerepe van a párt környékén látható okos és szép nőknek. Ilyenekből ugyanis sajnálatos hiány van a hazai politikában, noha természetesen ez ízlésbeli kérdés is.

hirdetés

Momo1

A “gerilla párt” azonban nagyot húzott vasárnap, és a DK után, ami a leghitelesebb baloldali párttá lépett elő (Pécsen is), a Momentum okozta a másik nagy meglepetést. Olyannyira, hogy Pécsen a második legfontosabb ellenzéki párttá léptek elő, durván maguk mögé utasítva a becsontosodott MSZP-t. Na, de mi a Momentum titok?

Momo3

Ezt egyelőre nehéz megmondani, ami viszont biztosnak látszik, hogy mind vizuális eszközök, mind az online tér használatában messze a többi politikai csoport előtt járnak – ide értve a Fideszt is, ami bár igen erős a közösségi oldalakon, a kommunikációs technikái már elavultak és “nyugdíjasok”.

Momo4

A Momentum azonban bármiféle komolyabb média-támogatás nélkül tudta maga mögé utasítani Pécsen is az ellenzék többi részét, sőt: az LMP-t például szinte biztosan ők nyírták ki.

Momo2

Izgalmas kérdés lehet a politika iránt érdeklődők számára, hogy mit hoznak majd a kövekező hónapok a fiatal pártnak, és talán ennél is izgalmasabb, hogy ők mit tudnak majd nyújtani a szavazóiknak. A sikerhez vezető út ugyanis nehéz és rögös a politikában, de ennél is nehezebb megtartani ezt.

Budapest, 2019. május 26. Cseh Katalin, a Momentum EP-listavezetõje a párt eredményváró rendezvényén a Dürer Rendezvényházban az európai parlamenti (EP-) választás napján, 2019. május 26-án. MTI/Illyés Tibor

Budapest, 2019. május 26.
Cseh Katalin, a Momentum EP-listavezetõje a párt eredményváró rendezvényén a Dürer Rendezvényházban az európai parlamenti (EP-) választás napján, 2019. május 26-án.
MTI/Illyés Tibor

Aki pedig hallani is szeretné, hogyan fogadták a sikert és mihez akarnak kezdeni vele a hölgyek, annak ezt a videót ajánljuk:


 

hirdetés

HOZZÁSZÓLÁSOK

Facebook

Twitter