“Önmagától lopott Tóth Bertalan!”

És magához nyúlt.

Az átlagember számára ugyan tök unalmas, de mégis az egyik legfontosabb rész a politikában az ország, vagy egy város költségvetésének összeállítása. Ezt az ellenzéki politikusok is pontosan tudják, ezért szinte kötelességből sosem szavazzák meg a büdzsét, és mindig sikerül megindokolni, hogy miért nem.

hirdetés

Az egykori pécsi alpolgármester, Tóth Bertalan, aki manapság az MSZP elnöke, tisztában van ezzel,

idén azonban eléggé ellazázta a melót!

Mutatjuk Kocsis Máté (Fidesz, frakcióvezető) találatát, amit ki is posztolt a közösségi oldalára.

hirdetés

Ebben úgy tűnik, mintha Tóth Bertalan időutazna. Pedig nem!

(Aki lusta megnézni ezt a rövid kis videót, annak a lényeg: Szóról-szóra ugyanazt a beszédet mondta el Tóth 2017-ben, mint most! Legalábbis a beszéd eleje biztosan tök ugyanaz volt, ez látszik Kocsis videóján.)

Kocsis egyébként úgy kommentálta az ügyet az Origo szerint, hogy Tóth Bertalan önmagától lopott.

hirdetés

HOZZÁSZÓLÁSOK

Facebook

Twitter