Orbán ellenzéke megint lemaradt

Kár volt előre megírni a miniszterelnöki évértékelő uránra szánt közleményeket.

Igen durva hét pontot jelentett be Orbán Viktor szokásos évértékelőjén. Az ellenék menetrendszerűen anyázott újra, de a szövegekből úgy tűnik, hogy előre megírták a közleményeket, ugyanis egyik párt sem reflektált azokra a több száz milliárdos családtámogatási bejelentésekre, amelyek elhangzottak az eseményen.

hirdetés

DK: Orbán beteges hazudozó

Gyurcsány Ferenc pártjának legerősebb mondata az volt, hogy “a Demokratikus Koalíció szerint idén is egy beteges hazudozó évértékelőjét hallottuk. Valójában az idei év is a lopásról, az Orbán család és a fideszes oligarchák gazdagodásáról, a lopott pénzen vett luxuséletmódjukról fog szólni, miközben az európai magyaroknak kuss a nevük a saját hazájukban”.

LMP: Nem kaptunk magyarázatot

Ungár Péter a Facebookon értékelte az évértékelőben elhangzottakat. Szerinte: „Ha Orbán Viktornak valóban ilyen fontosak lennének a családi értékek, nem sajnálná azt a – költségvetési szinten aprópénznek számító – 20 milliárdot arra, hogy legalább 100 ezer forintot kapjanak azok, akik otthon ápolják szüleiket vagy más rokonukat. Ha Orbán Viktor kormányzása valóban védené a családokat, akkor nem kellene értelmetlen és megalázó felülvizsgálaton átesnie azoknak, akik gyermeküket ápolják otthon. Ma se kaptunk semmilyen magyarázatot arra, hogy a kormány miért nem rendezi az ápolási díj kérdését, mert erre nem is lehet magyarázat.”

hirdetés

MSZP: Orbán felült a gyűlöletvonatra

Az MSZP este hétig várt a reakcióval. Nem hiába, parádésre sikerült: a párt szerint Orbán felült a gyűlöletvonatra. Mutatjuk is:

„Orbán évértékelőjében ismét felült a gyűlöletvonatra, jóízűt migránsozott, zsidózott szívének kedves dúsgazdag barátai előtt. Szocialista–náci koalícióról, komédiásokról, magukat hasra vágó és pókembert játszó képviselőkről hadovált, csak a saját pókhasát nem vette még észre. Azt mondja, fel fogja számolni a szegénységet, de előtte még eladósodhatsz: kaphatsz kölcsön 10 milliót! Bezzeg Orbán felesége, Lévai Anikó élete végéig mentesül majd az szja-kötelezettség alól, de szja-mentességet kap Áder János, Varga Mihály és Kósa Lajos felesége is.

A komédiás tehát maga Orbán Viktor, azonban az ő viccein már milliárdos barátain és családtagjain kívül senki sem képes nevetni. Mintha már Orbán arcán is kezdene hervadni a mosoly. Egyre többet foglalkozik az ellenzéki összefogással, a baloldali főpolgármester-jelölttel. Orbán úgy tűnik retteg, és erre bizony van is oka.”

hirdetés

HOZZÁSZÓLÁSOK

Facebook

Twitter