Orbán Viktor: Ez a Harcosok Klubja

Egységes hírszerzési központ működik majd a Miniszterelnöki Kormányiroda alatt – mondta a miniszterelnök a Kossuth-rádió 180 perc című műsorában péntek reggel. 

„A célok nem változtak, meg fogjuk védeni a magyar, illetve a keresztény kultúrát, a teljes foglalkoztatottság céljából nem engedünk, segély helyett pedig munkát adunk mindenkinek”

– fogalmazott a műsorban a kormányfő.

hirdetés

A miniszterelnök kitért arra is, sajnálja, hogy nem 134 mandátuma lett a Fidesz-KDNP-nek. „Úgy látom, hogy a Kúria elvett tőlünk egy mandátumot”, az Alkotmánybíróság ugyanis kimondta, hogy a Kúria rossz döntést hozott, amellyel elvett a kormánypártoktól több mint négyezer voksot – fejtette ki, megjegyezve ugyanakkor: ezt tudomásul kell venni, a törvény nem ad lehetőséget a rossz döntés kijavítására, mert pénteken meg kell állapítani a választás végeredményét.

Harcosok Klubja

A kormányalakításról Orbán Viktor azt mondta: a kabinet céljai évek óta változatlanok, mégis minden ciklusnak sajátos karaktere van, és a feladatokhoz kell válogatni az embereket, nem fordítva. Az új kormányban heten profi politikusok, heten pedig a politikán kívül gyűjtötték össze tekintélyüket, tudásukat – fogalmazott, a leendő minisztereket ért bírálatokat pedig úgy kommentálta:

“ez a harcosok klubja, aki ide belép, annak számítania kell arra, hogy a riválisai meg fogják támadni”.

Új Kormányiroda alakul

Orbán Viktor miniszterelnök alá tartozik és az ő közvetlen irányításával működik majd egy új közigazgatási egység, a Miniszterelnöki Kormányiroda. Ennek feladata lesz a minisztériumok közigazgatási államtitkárainak koordinálása, ehhez a szervezethez rendelték a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt, és egy egységes hírszerzési központ is működik majd a kormányirodán. Utóbbi lehetővé teszi, hogy Magyarország az erőteljes nemzetközi versenyben jobb információ- és hírszerzési tevékenységet mutasson fel – jegyezte meg.

A KDNP és a Fidesz pártszövetségként indult a választáson, hasonlóképpen a németországi CSU és a CDU pártokhoz. „Nekünk azonban meg van a többségünk, ezért a Fidesz-KDNP szövetségével működtetjük majd a kormányt” – közölte.

Keresztény demokráciát akar építeni Orbán

„A felfogásunk szerint keresztény demokráciát érdemes építeni, amelynek megvannak az európai hagyományai.

Mi Magyarországon egy keresztény demokrácia felépítésén dolgozunk, ahol az emberi méltóság a legfontosabb, és ahol hiszünk a nemzet fontosságában”

– hangsúlyozta.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy „végigviszik” azt a migrációellenes alkotmánymódosítást, amelyet 2016-ban nem sikerült elfogadni. Ehhez kapcsolódik a „Stop Soros” törvénycsomag is – tette hozzá, úgy fogalmazva utóbbi javaslatról, hogy szeretné, ha „Soros árnyékhadserege feljönne a fényre”.

Három helyettese lesz a miniszterelnöknek

Három miniszterelnök-helyettese lesz Orbán Viktornak az új kormányban: Semjén Zsolt KDNP-elnök általános miniszterelnök-helyettes lesz, Pintér Sándor belügyminiszter nemzetbiztonságért felelős, Varga Mihály pénzügyminiszter pedig gazdaságért felelős miniszterelnök-helyettesként dolgozik majd. (MTI)

HOZZÁSZÓLÁSOK

Facebook

Twitter