Pécs elbukott egy Guiness rekordot!

De nyerni fog egy parkot cserébe, ha minden a tervek szerint halad. Azzal, hogy az önkormányzat a földdel teszi egyenlővé a 25 emeletest, Pécs kikerült a Guiness Rekordok Könyvéből is. 

Fogyatkozik a Magasház, ha nem tévedünk, legalább két emelettel és a tetővel lett alacsonyabb, vagyis olyan 10 méterrel.

hirdetés

Magasház Ferencesekből

Eddig 84 méter magas volt az épület, most olyan 74 méteres lehet. Elméletileg egy szint bontása 9-10 napig tart, tehát ennyi idő alatt zsugorodik 3 méterrel. Csütörtökön körbejártuk a bontást, hogy megörökítsük, hogyan bukja el Pécs a Guiness Rekordok Könyvében kiérdemelt helyét, amit Közép-Európa legmagasabb lakatlan épületeként szerzett.

magashaz1

A nagy kérdés, hogy melyik épület volt a második? Kerestük kutattuk az ezüstérmest, de még a Google sem volt a barátunk ebben, illetve több tüke sem tudta megmondani. Aki tudja, mi kapja meg a Magasház helyét, az mindenképpen írja le kommentben, mert fúr bennünket a kíváncsiság.

Szóval buktunk ugyan egy kétes hírű Guiness rekordot, de ha minden a tervek szerint megy, akkor Pécs nyerni fog egy parkot. Ezt tervezik ugyanis a Szellemház helyére.

SZAVAZÁS csík

Mi a jobb?

Eredmények

Loading ... Loading ...

HOZZÁSZÓLÁSOK

Facebook

Twitter