Pécsen és Baranyában is megszabadul az MSZP az ingatlanjaitól?

“Reorganizációs folyamat zajlik a pártban” – mondta az elnökhelyettes, bármit is jelentsen ez. Egyelőre nem sokat tudni, mindössze annyit, hogy egyre elégedetlenebbek a tagok és maguk a képviselők, politikusok is a pártvezetéssel és azzal, hogy az MSZP gyakorlatilag eltűnt a politikai térképről. Sajtóhírek szerint az MSZP anyagilag is padlón van, ezért számos ingatlanától szabadul meg országszerte.

Pécsett és Baranyában is több ingatlanban érdekelt a párt. A pécsi bázis a Tüzér utca, ahol a turkálótól a tini diszkóig már minden volt – mikor elkezdett lejteni a szocialisták politikai karrierje a városban.

hirdetés

Sajtóhírek szerint ingatlanok negyedétől egészen biztosan megszabadulna a párt, ez 39 épületet – köztük székházakat – jelent, mivel 2 milliárdos adósságot kell törleszteniük.

Úgy tudjuk, Baranyában és Pécsett is megválnak számos irodaháztól, mivel mára elhanyagolható az MSZP befolyása a baranyai megyeszékhelyen, és a legismertebb húzónevek is inkább Budapesten politizálnak tovább.

Értesüléseinket hivatalosan nem erősítette meg az MSZP baranyai elnöke. Puch László azt mondta, hogy “nem áll módjában válaszolni a feltett kérdéseinkre, mivel azok a párt belügyeit képezik. A politikai munka értékelését a párt belső testületei végzik, amint ez megtörtént, azután tudnak tájékoztatást adni.”

(Címlapfotó forrása: Google)

HOZZÁSZÓLÁSOK

Facebook

Twitter