A Pécsi Egyetem is beleállt a CEU-ügybe!

Pontosabban a diákok és a tanárok egy része, egyelőre 289-en egészen pontosan. Ők fogalmaztak meg egy nyílt levelet a Rektornak és a Szenátusnak, amelyben arra kérik az egyetem vezetőit, hogy álljanak ki az egyetemek függetensége – és a CEU – mellett.

Hetek óta a CEU-ügytől hangos a magyar média, vasárnap még tízezres tüntetés is volt miatta Budapesten.

hirdetés

A kormány a hivatalos verzió szerint csak a magyar törvények betartására szeretné kötelezni a külföldi – de Magyarországon tevékenykedő – egyetemeket, köztük a “Soros-egyetemet”, vagyis a Közép-Európai Egyetemet (CEU), míg a másik oldal szerint az a valódi cél, hogy bezárják és elzavarják az országból a CEU-t, mint Soros György tisztiképzőjét. Bár a vonatkozó törvény még nem (teljesen) létezik, ma fogadhatja el az Országgyűlés.

Hétfőn a PTE-n szerveztek szimpátia-fórumot a CEU mellett, a BTK auljában megjelent dikákok pedig egy nyílt levelet fogalmaztak meg a rektornak és a szenátusnak, amely arról szól, hogy álljanak ki az egyetemek függetlensége mellett.

Azt írják:

“Mi, pécsi egyetemi polgárok mély aggodalommal figyeljük az elmúlt napok eseményeit.

A minden előzmény nélkül, szakmai vitát mellőzve benyújtott, nyilvánvalóan Magyarország egyik legkiválóbb egyeteme ellen irányuló törvényjavaslat sérti az egyetemi autonómiát és a demokrácia alapértékeit. A CEU az elmúlt években kiemelten fontos szerepet töltött be a magyarországi tudományos életben és a minőségi felsőoktatás ügyének előmozdításában.

Demokratikus elköteleződésünknél fogva fontosnak tartjuk a szolidaritást azokkal az egyetemi polgárokkal, akik a jelenlegi helyzetben veszélyeztetve érzik egyetemük függetlenségét, létét. A felsőoktatás résztvevői felelősséggel tartoznak egymásért. Ha most nem állunk ki a CEU mellett, a jövőben bármelyik magyarországi egyetem hasonló helyzetbe kerülhet.

Felszólítjuk az egyetem vezetését, hogy nyíltan álljon ki a CEU megmaradásáért és az egyetemi autonómia további csorbítása ellen.

Vannak olyan ügyek, amelyekben a hallgatás is állásfoglalást jelent, mi a jelen helyzetet is ilyennek gondoljuk.

Tisztelettel”

A levelet eddig 295-en írták alá: hallgatók, tanárok és szimpatizánsok, de itt lehet követni, hogy ez a szám növekszik-e. Ha pedig valaki aláírná maga is, az ITT teheti meg.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Facebook

Twitter