Pécsi, ellenzéki politikus miatt szivárgott ki az MSZP miniszterelnök-jelöltjének faszozós beszéde?

Ezt állítja ugyanis az Origo. Berkecz Balázsról van szó, aki az Együtt pécsi frontembere.

A lap baloldali forrásokból úgy tudja, Berkecz vette fel azt az ominózus telefonbeszélgetést, amin Karácsony Gergő azt mondja:

hirdetés

“Alapvetően az az érzésem, hogy a faszért hagytam magam rábeszélni erre a miniszterelnök-jelöltségre, mert sokkal jobb lett volna, ha el sem kezdem.”

De itt még nem ér véget, folytatja is:

“Annyi hatása volt, a PM felment 0 százalékról 1-re, ennyit tudtunk elérni ezzel. Sokkal beljebb nem vagyunk.”

Inkább mondja el ő, a saját szavaival:

Ez a faszozós kiszólás igen komoly gondot okozott az MSZP-ben (is), mert eléggé hülyén veszi ki magát, hogy a saját miniszterelnök-jelöltjük így beszél erről. Azóta egyébként Karácsonyt a PM-ből is kirúgták.

Az sem tesz jót az ügynek, hogy

Karácsony Gergely igazán azzal lett híres, amikor az ATV-ben azt mondta, “jobban utálja az MSZP-t, mint a Fideszt!”

– és erre a mondatára most sokan emlékeznek is, ezzel némileg megkérdőjelezve a hitelességét.

Baloldali körökből úgy értesült az Origo, hogy Berkecz Balázs, az Együtt elnökségi tagja, a párt alelnöke volt az, aki felvette  Karácsony Gergely beszédét.

Egyelőre nem értük el Berkeczet, talán még nem ért véget a párt elnöksége ülése, ahol ez a legfontosabb téma. Ha elérjük, frissítjük a cikket.

UPDATE: Berkecz Balázs beismerte: ő rakta ki a faszozós hangfelvételt

Mehet is a levesbe ezért. ITT VANNAK a részletek.

hirdetés

HOZZÁSZÓLÁSOK

Facebook

Twitter