A pécsi Jobbik szerint az ÖPE vezetője, Kővári János egy erkölcsi hulla!

És szerintük egyáltalán nem veszekednek.

Ma végre reagált a pécsi Jobbik az ÖPE tegnapi, árulásos akciójára.

hirdetés

Gyimesi Gábor, a párt képviselője egyetértett az MSZP-vel és az LMP-vel is, emellett pedig erkölcsi hullának titulálta már Fogarasi Gábor képviselő Kővárit. Szerintük Kővári becsapta őket és az a célja, hogy húzza az időt, hogy a városvezetésnek ne kelljen beszámolni Pécs valós pénzügyi helyzetéről.

És akkor Kővárinak ugrott a pécsi ellenzék! – OK!PÉCS

Komoly harc megy “házon belül”, hogy ki tud majd (politikai) hasznot húzni a pécsi helyzetből. Ma új fejezet nyílt a háborúban! Az ÖPE “megmentené” a szerintük fizetésképtelen pécsi önkormányzatot. Az ellenzéki pártok viszont most nagyon kiakadtak.

Kérdésünkre, hogy Fodor Ibolya független képviselőt miért nem kérik meg, hogy írja alá a Jobbik rendkívüli közgyűésére vonatkozó kezdeményezését (és akkor máris össze kellene hívni azt), Gyimesi azt mondta, kizárt, hogy erre felkérik. Ám az nem baj, ha Fodor magától írja alá.

Fodor Ibolya: purparlé az egész

Lapunk elérte Fodor Ibolyát, aki azt mondta, populista purparlé az egész ügy – szerinte.

– Attól hogy 2 héttel előre hozzuk a közgyűlést nem hinném, hogy változna a gazdasági mutató. Megkezdődött a kampány, elkezdődött az ellenzék szemfényvesztő hadjárata. A szomorú az, hogy még mindig bugyutának nézik a választókat. Az emberek konkrétumokat akarnak, munkatervet, elképzelést, hogyan lehet előre lépni. Nem látszat durrogtatást – közölte. – Ha két hét mindennek a tétje, akkor eddig miért is nem árasztotta el ötleteivel a közgyűléseket az ellenzék?

HOZZÁSZÓLÁSOK

Facebook

Twitter