Pécsi Kávé: egy hely, ahol a kávézásnak kultúrája van

A város egy egészen új színfolttal gazdagodott, immáron egy ízig-vérig kávézó is várja a vendégeket.

 A belváros egy rejtett zugában, fügefától árnyékolt udvaron keresztül vezet az út az augusztusban nyílt pici, ámde nagyon hangulatos kávézóba. A minimalista design ellenére, nem ötletszegény a kialakítás. Habár a tér nem nagy, sikerült úgy beosztani, hogy mindenfajta zavaró tényező jelenléte nélkül lehessen kikapcsolódni, beszélgetni.

hirdetés
pkávé3

Pécsi Kávé

A kiszolgálás egyedülálló. Kifejezetten jó (és nagyon ritka), hogy az első perctől kezdődően érezni lehet, az ott dolgozók a szenvedélyüknek hódolnak munka közben is. Nagy lelkesedéssel és szakértelemmel ajánlanak italokat. Kérdeznek, mesélnek, ha kell. Vallják, hogy az állandó minőség elengedhetetlen, de nem elegendő. Minden hangulatnak és szituációnak megvan a maga ízvilága, amit meg kell találni, hogy maximálisan élvezni lehessen a kávézás minden pillanatát.

Szinte elképzelhetetlen, hogyan lehet négyféle kávéfajtából 30-40 különböző ínyencséget készíteni, pedig ők tudják, és ami még jobb, meg is mutatják. A vendégek szeme láttára készülnek az italspecialitások, köztük az újhullámos kávék is. Ha valaki kedvet érez, akár részévé is válhat a folyamatnak. Az élmény garantált.

Nem csak a kínálat, de a kísérletező kedv is határtalan. – A kávék után a teák ízes-illatos világába is be szeretnék vezetni az érdeklődőket – árulta el Váncsodi József, a Pécsi Kávé egyik tulajdonosa.   – A tervek szerint lesznek teaestek is, amelyek során Tóth Mariann szakértő fogja kisebb csoportokkal megosztani mindazt, amit japán teamesterétől tanult, így a japán teaszertartás rituális mozzanatait is.

pkávé

Závada Péter könyvbemutató a Pécsi Kávéban

Ha mindez nem volna elég, a kultúra is otthonra talál a Pécsi Kávé falai között. Volt már Závada Péter és Dékány Dávid könyvbemutató, sőt, jótékonysági könyvárusítás is. Persze, a jövőben sem szeretnének tétlenkedni, kisebb lélegzetvételű, önálló irodalmi és slam poetry esteknek szeretnének helyet adni. Hogy ne legyenek térbeli akadályok, várhatóan decembertől az átalakított, a kávézó arculatát tükröző pincehelyiség is a vendégek rendelkezésére áll majd.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Facebook

Twitter