Pécsi politikust választottak az LMP társelnökének

Keresztes László Lóránt és Szél Bernadett személyében megválasztotta társelnökeit az LMP szombaton a Székesfehérváron zajló tisztújító kongresszusán. 

Az elnökség titkára Kanász-Nagy Máté lett – tájékoztatta az MTI-t Halász Ambrus kommunikációs igazgató.

hirdetés

Az elnökség további hat tagját is megválasztják szombaton.

Keresztes nemrég a ZOOMnak adott interjúban azt mondta, ha megválasztják társelnöknek a pártban, akkor sokkal inkább vidékorintelt párttá próbálná alakítani az LMP-t.

“Vidéki politikus vagyok, ráadásul olyan megyét képviselek, amelyik a vesztese volt az elmúlt évtizedeknek, ezért másképp látom az országban zajló folyamatokat. Pécsen nyolc évig voltam önkormányzati képviselő, fokról fokra láttam a csődig elvezető folyamatot, illetve Baranya kistelepüléseinek a problémáit. Ezen változtatni kell, éppen ezért vidékorientált politikát szeretnék látni az LMP részéről. Nemzeti sorskérdés, hogy meg tudjuk-e őrizni a vidék népességmegtartó képességét. Az LMP politikáját figyelembe véve egy sokkal radikálisabb, egyértelmű üzenetekkel operáló pártot szeretnék. Ebbe beletartozik az is, hogy olyan kérdésekkel is foglalkozzunk, amelyeket került eddig az ellenzék.”

hirdetés

HOZZÁSZÓLÁSOK

Facebook

Twitter