Pécsi prof. vezetheti a magyar vitorlásokat

A jelenlegi vezető, Kollár Lajos az egyetlen jelölt a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) elnöki posztjára. 

Az MVSZ tisztújító közgyűlésére március 30-án kerül sor – áll az MVSZ közleményében. A civilben érsebész professzor 2013 óta vezeti a szövetséget.

hirdetés

– Rendkívüli öröm számomra, hogy újra jelöltek, mert így lehetőségem van rá, hogy folytassam azt a munkát, amelyet az előző olimpiai ciklusban elkezdtünk, és amelynek eredményei már megmutatkoztak olimpikonjaink sikeres szereplésében, az utánpótlás-bázis szélesedésében és a magyar vitorlás sport anyagi és szervezeti hátterének megszilárdításában – mondta Kollár Lajos.

Kollár Lajos

A nyilvánosságra hozott jelöltlista szerint az elnöki pozícióra csak Kollár Lajost jelölték, az elnökségi tagságra 13-an pályáznak.

Kollár Lajos a Pécsi Tudományegyetem Érsebészeti Klinikájának társprofesszora, a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara Komplex Sport Teljesítménydiagnosztikai és Fizioterápiás Kutatóközpontjának vezetője.

Az MVSZ elnöke, akit 2016-ban a Magyar Érdemrend Tiszti Keresztjével tüntettek ki, fiatal kora óta vitorlázik, versenyez, a Tabu nevű klasszikus 40-es cirkáló tulajdonosa és kormányosa. (MTI)

HOZZÁSZÓLÁSOK

Facebook

Twitter