Pécstől 50 kilométerre szívesen látnák a menekülteket

Nem vicc, Siklósnagyfalu szinte az egyetlen kitörési lehetőségként gondol a menekülttáborra. Minden pályázatuk ugyanis parkolópályán van, a 480 helybéliből pedig alig húsznak van munkája.

Életkép Siklósnagyfaluból

Életkép Siklósnagyfaluból

hirdetés

Az utóbbi napokban komoly sajtókampányba kezdett Siklósnagyfalu első embere. Azt üzente a Belügyminisztriumnak, hogy ők szívesen befogadnák a Baranyába tervezett menekülttábort – hivatalos nevén: befogadóállomást.

Kosztics József polgármester szerint a lakosság is benne lenne, mert már elkezdték a vélemények felmérését is. Ha azonban komolyra fordul a dolog, vagyis a Belügyminisztérium tényleg elgondolkodna a váltáson, akkor népszavazást is tartanának az ügyben.

– Hivatalosan nem kerestük meg a minisztériumot, mert úgy láttam, eddig se nagyon tárgyaltak senkivel. Viszont egyértelművé tettük több helyen, hogy mi komolyan hajlandóak lennénk tárgyalni a befogadóállomásról, és úgy gondolom, a falu is jól fogadná ezt – magyarázta érdeklődésünkre Kosztics, aki most arra vár, hogy megcsörrenjen a telefon.

A polgármester azért ennyire bizakodó, mert szerinte gyakorlatilag ez az egyetlen esélye maradt a falunak arra, hogy hosszútávon is életben maradjon. Minden pályázatuk ugyanis parkolópályán van forráshiány miatt, a 480 lakóból pedig csak húsznak van munkája, a többiek közmunkások. Azt gondolja, a menekülttáborral pénz és fejlesztések is érkeznének a településre – netán még munkahelyek is helyben.

A polgármester örülne a menekülttábornak!

A polgármester örülne a menekülttábornak!

Mi viszont léptünk Siklósnagyfalu helyett és rákérdeztünk a Belügyminisztériumban, hogy mit szólnak a lehetőséghez – amelyet jelen állás szerint kisebb cécóval megúsznának, mint Martonfa esetében, ahol már számos település állt össze, hogy megakadályozzák a menekülttábor építését.

Amint a kérdéseinkre válaszolnak, frissítjük a cikket.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Facebook

Twitter