Pető Intézet települ Pécsre

A még épülő Kertvárosi Rendelőintézetben foglakoznak majd a beteg gyerekekkel.

A pécsi önkormányzat és a Pető András Főiskola – közismert nevén Pető Intézet –együttműködésének köszönhetően Regionális Pető Központ nyílik Pécsett, így a világhírű módszer fővároson kívül, a régiónkban egyedülálló módon, a baranyai megyeszékhelyen is elérhető lesz – jelentették be szerdán az épülő Kertvárosi Rendelőintézet előtt.

Dr. Őri László, Pécs alpolgármestere szerint a szolgáltatással elérhető lesz Pécsett is a Pető-módszer a hazai és külföldi érdeklődők részére, a betegeknek nem kell több száz kilométert utazniuk ezért. Csizi Péter, Pécs országgyűlési képviselője pedig azt mondta,  hogy az intézet kertvárosi jelenléte példa nélküli, hiszen egy fővárosi, világszerte elismert egészségügyi intézmény nyitja meg a kapuit ezzel erősítve a leendő kertvárosi rendelőintézet szakmai megítélését és hírnevét.


inventer_ad2


A Pető Intézet a központi idegrendszeri sérülés következtében mozgásakadályozottá vált gyermekek és felnőttek Pető-módszerrel történő fejlesztését végzi. A módszert dr. Pető András dolgozta ki, melynek lényege, hogy az idegrendszer a károsodások ellenére is rendelkezik tartalékokkal, új kapcsolatok kiépülésének lehetőségével, és ezek a tanulási-tanítási folyamat megfelelő vezérlésével mozgósíthatók.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Facebook

Twitter