A posztmodern kő-papír-olló játék

Olykor igazán zavarba ejtő választások elé állítják a hírfogyasztókat azok, akik mindennapi betevőjüket gyártják, illetve a gyártási folyamathoz muníciót szolgáltatnak. Lényegében azon kezdünk gondolkodni, hogy az adott illető végül is ostoba, elmebeteg, vagy gonosz-e? Nézzük a helyzetet pár konkrét példán keresztül!

Annyit azért elöljáróban hozzáteszek, a fenti hármas összeállításánál fontos dilemma, hogy hiszünk-e egyáltalán a gonosz, mint minőség létezésében? Én mondjuk azt tanultam a (nem marxista, hanem) buddhista iskolában, hogy ilyen nincs, hiszen az úgynevezett gonoszság mindig visszavezethető bizonyos ismeretek, tapasztalatok hiányára, tehát végső soron a butaságra. Ezt persze a zsidó-keresztény kultúrkörben máshogy szokás gondolni, így kerülhet a fenti hármasba mégis a gonoszság, mint olyan. Egyénileg aztán dönthet persze bárki úgy, hogy sosem választja ezt a lehetőséget.

A vita nemrég Hoppál Péter kijelentését követően lángolt fel. Mint Pécs egyik országgyűlési képviselője, valamint egykori kultúráért felelős államtitkár, azt találta mondani, hogy akinek nincs gyereke, annak „nem számít a jövő, a haza, Európa, a keresztény kultúra”. (Pontosabban a HVG látta bele ezt a kijelentést Hoppál valóban félreértelmezhető, avagy kétértelmű posztjába – a szerk.)

HoppalPoszt

Ezt a posztot osztotta meg Hoppál Péter a saját FB oldalán, és annyit fűzött a képhez, hogy:

“Nekik nem számít a jövő, a haza, Európa, a keresztény kultúra. Csak a Carpe diem… Ennyi.”

Elsőre persze a fenti sorrend szerinti első megoldásra gondolhatunk, hiszen ez nyilvánvaló baromság. Aztán érdemes azokra az embertársainkra is figyelemmel lenni, akiket személyükben sért, bánt, megaláz az idézett kijelentés, és máris hajlunk a gonoszság irányába. Harmadik nekifutásra aztán feltűnhet, hogy városunk neves politikusa a Sargentini-jelentésről folyó diskurzus kapcsán jutott idáig olyan furcsa logikai lólépéseket követően, hogy az már az elmeroggyanás, mint megoldási lehetőség felé terel minket.

Az erős pécsi kötődéssel bíró Gyurcsány Ferenc is virított egy hasonlóan zavarba ejtő nyilatkozatot a napokban. A Demokratikus Koalíció (DK) elnökeként Budapesten tartott évadnyitó beszédében szereplő gondolatok sora hasonló elmélkedésekre késztet, mint a fenti hoppáli vita esetében. Az egykori miniszterelnökön az előrehaladott alkoholizmus egyértelmű jelei mutatkoznak, azonban hiba lenne leragadni ennél a körülménynél, hiszen inkább csak tünet. Az is, hogy semmi újat nem mondott, pusztán a hónapokkal, évekkel korábban mások szájából már elhangzott szövegeket mixelte újra – ez csak a rossz politikusok tipikus viselkedése. Még ha aktuális is lenne az üzenet – népi ellenállás, utcai tüntetések, a szabadság kis körei stb. –, rögtön érvényét veszti, amint kimondja. Az a fickó jut eszembe róla, akit akkor hallottam, amikor részt vettem a 2009-es, Operával szembeni demonstratív utcabálon: a mikrofonba kiabálta, hogy „Harcoljatok!”, és hogy „Veletek vagyunk!”, majd végignézte, ahogy a szemben zajló Operabál területére átvonulókat alaposan elverték a jelentős túlerőben lévő rohamrendőrök. Míg a srácok a fogdán, ő a saját ágyában töltötte azt az éjszakát. Akkor most kő, papír, vagy olló?

Azt már csak utólag fűzöm ide, hogy egykori rajz- és művészettörténet-tanárom, az amúgy kiváló festő, szobrász, és vizuális művész Stamler Lajos szerint nincs olyan, hogy posztmodern. Ennek a tagadása legalább olyan érdekes, mint a gonoszságé, és megérné a bővebb kifejtést, de hagyjunk valamit későbbre is…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Facebook

Twitter