Mindenki túlreagálta a pécsi hajléktalan sátrazást a Kossuth téren?

Provokáció vagy csak véletlen, hogy éppen a Gulág emlékmű, installáció elé pattintották fel civilek azt a hajléktalan sátrat, ami a figyelemfelkeltésről szól? A Gulágra emlékezők szerint a “Soros-hálózat tagjai” provokáltak, míg utóbbiak szerint nem erről van szó, és a Biokomtól kellene megkérdezni, miért így adott nekik engedélyt a sátor felállítására. Viszont nem is mentek arrébb pár métert.

Pár napja egyszer csak megjelent a pécsi Kossuth-téren ez:

hirdetés

16422505_1350148208375569_7325173504954904047_o

Mindez arról szól, hogy emlékeztessenek arra, “szörnyűségek történtek a második világháború után elhurcolt magyarokkal”, akik a Gulágra kerültek. “Sokan voltak érdekeltek abban, hogy a szörnyűségeket kicsinyítsék, elhallgassák, nevesnek számító történészeket is sikerült megnyerni ehhez. Bár azóta sok kutatás történt, a szovjet iratokhoz csak a Moszkva által kiválasztott kevesek férnek hozzá. Ennek is köszönhető, hogy máig nem tudjuk egészen pontosan, hány embert hurcoltak el Magyarországról. Nagyjából egymillió magyarról beszélhetünk, akik közül legkevesebb háromszázezren nem tértek haza. Ismételjük el ezt a rettenetes számot: háromszázezren. Őket is elnyelte a Gulág birodalma. Rájuk is emlékezünk.” – írja a rendező szervezet a honlapjukon.

Szerdán Csizi Péter, országgyűlési képviselő avatta fel az installációt, illetve a szervező Pestisrácok.hu főszerkesztő-helyettese.

16463617_1350148365042220_2903905202613019861_o

Ma, pénteken viszont már ez a kép fogadta azokat, akik reggel arrafelé sétáltak.

16463333_1902394806646955_3556531179630956398_o

Igen, egy hajléktalan sátor áll éppen a Gulág emlékmű előtt. Az akciót a Város Mindenkié pécsi csoportja szervezte, a B2 Szakkolégiummal, a Szolidáris Építészet Kutatócsoporttal és a TÁMASZ Alapítvánnyal közösen. A céljuk az volt, hogy egy olyan kunyhót építsenek fel a pécsi belváros közepén, “amilyet a legritkább esetben van alkalmunk megpillantani, hiszen a lakóik igyekeznek ezeket a világ szeme elől elzárt, általuk biztonságosnak ítélt területeken felépíteni. Ezúttal nem csak a vonatablakból vethetünk futó pillantást egy ilyen hajlékra, hanem betekintést nyerhetünk a benne élők mindennapjaiba is: hogyan főznek, hogyan szervezik a tisztálkodást, mire hajtják le a fejüket…”

Ezt viszont többen “szándékos provokációnak” tartják. Elsőként a pécsi önkormányzati portál írt arról, hogy

Nem mindennapi tiszteletlenségről tanúskodik az, ahogyan a Gulagra (is) ártatlanul elhurcolt áldozatok elé pakolták ki cuccaikat a hajléktalanoknak szóló tanácsadás rendezői.

A Pestisrácok.hu pedig már odáig ment, hogy azt írták:

A Soros-hálózat ócska provokációval gyalázza meg Pécsett a Gulág-áldozatok emlékét

A lap kollégája, Gyenge Zsolt, a Gulág800.000! című országjáró akció főszervezője pedig azt mondta, még ma levélben kéri a Pécsi Rendőrkapitányságtól, hogy a gyülekezési törvény értelmében szólítsa fel a Város Mindenkié csoportot az ízléstelen, koszos sátor és a köré összehordott lomok eltávolítására, hogy az ne akadályozza a méltó emlékezést a Gulág-Gupvi haláltáborok áldozataira

Konkoly-Thege Júlia, a Város Mindenkié Csoport vezetője szerint

“nagyon sajnálják, de sem a rendőrség, sem a közterületeket gondozó Biokom Nkft. nem tudta, hogy ott van az emlékmű”,

így pedig megkapták az engedélyt a területre, így fel is építették a hajléktalan sátrat.

A Pécsmának egyébként a szervező azt mondta, látták, hogy ott van a Gulágos installáció, de ha oda kaptak engedélyt, akkor oda éptítettek, ráadásul éppen ez a Kossuth-tér legforgalmasabb és leginkább látható része is.

Holnaptól már nem lesz ott a sátor, a figyelemfelkeltő akció csak 1 napos volt.

Ön mire tippel? Provokáció volt, szándékosan pattintották fel a sátrat a kommunizmus áldozatanak emlékműve elé, vagy csak egy szerencsétlen véletlen az egész?

Véletlen vagy nem?

Eredmények

Loading ... Loading ...
hirdetés

HOZZÁSZÓLÁSOK

Facebook

Twitter