Rájött a szófosás, mindent beismert

Még azt is, amiről senki nem tudott és nem is kérdezték. Biztos a lelkiismerete szólalt meg!

Többrendbeli lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást zárt le a Szigetvári Rendőrkapitányság vádemelési javaslattal egy 41 éves férfival szemben.

hirdetés

Egy szigetvári bevásárlóközpont biztonsági őre tett bejelentést 2015. szeptember 10-én arról, hogy egy férfit lopáson ért tetten. A helyszínre érkező rendőrök öt darab számítógépes adathordozót találtak a 41 éves nyugotszenterzsébeti lakosnál, amelyeket a bevásárlóközpontból tulajdonított el. A férfit a Szigetvári Rendőrkapitányságra előállították, majd gyanúsítottként kihallgatták.

Vallomásában a terhére rótt bűncselekményen túl további lopásokat is beismert. Elmondta, hogy 2015. január 8-a és június 26-a között Szigetváron, összesen 15 alkalommal tulajdonított el kerékpárokat több százezer forint értékben. A bicikliket szétszedte, az alkatrészeket eladta, a vázakat pedig egy színesfém átvevőnél értékesítette.

A Szigetvári Rendőrkapitányság a napokban a nyomozást lezárta és az ügy iratait vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek.

(police.hu)

hirdetés

HOZZÁSZÓLÁSOK

Facebook

Twitter