“Rohad, büdös és beázik a pécsi sportovi, amit nem rég újítottak fel közfoglalkoztatottak”

Legalábbis ez terjed a neten. Kiderítettük, hogy nem teljesen erről van szó, de azért van baj.

2015 nyarán jelentette be az önkormányzat, hogy a “közfoglalkoztatási program keretében újították fel a Közraktár utcai sportóvodát. A rekonstrukció keretében egyebek mellett megújult a vízelvezetés, s új nyílászárókat is beszereltek. Csizi Péter országgyűlési képviselő szerint a 2020-ig tartó uniós költségvetési ciklusban megpályázható források igénybevételével számos további pécsi óvoda felújítására nyílik lehetőség”. A hírt az önkormányzat lapja alaposan feldolgozta és fotókkal is illusztrálta. Ebbe az idillbe csapott bele egy mai poszt és a mellékelt fotók.

hirdetés

Nagy ívet fut be ez a pár fotó a közösségi oldalon, amelyeken az látszik, ahogy a nemrég felújított pécsi Sportóvoda mennyezete beázott, és embertelenek a körlmények – írja a posztoló, aki szerint büdös is van, és a nyílászárókat sem cserélték ki, az is hazugság volt.

ovi1

Rákérdeztünk az önkormányzatnál, hogy mit szólnak a fotókhoz.

Az önkormányzat érdeklődésünkre közölte, a közfoglalkoztatottak az óvodának nem azt a részét újították fel, ami a fotókon látszik, hanem egy másikat, azzal pedig azóta sincs gond.

ovi3

– Tudunk a problémáról, ezért is ütemeztük be már korábban az épület többi részének a felújítását, a költségek fedezete is megvan – közölte a Városháza.

A tető felújítását júniusban kezdik el, de ezúttal már nem közfoglalkoztatottak dolgoznak majd az épületen, hanem “külsős cég”, garanciában. A Városháza közölte azt is, hogy az udvart is modernizálják majd a szülők segítségével, ezt az önkormányzat is támogatja.

ovi2

hirdetés

HOZZÁSZÓLÁSOK

Facebook

Twitter