Simán bonthatják a Magasházat?

Úgy néz ki, pedig az épület nem is az önkormányzaté. Egy friss bizottsági dokumentum szerint ez nem gáz. 

A 25 emeletes bontását megnyerő Strabag-Land-Bau konzorcium és a város között a Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Zrt. lesz a közvetítő, de ez a cég fogja végezni a “szakmai koordinációt” is.

hirdetés

Az anyagban azt írják: mivel “Önkormányzatunk számára tehát immáron rendelkezésre áll azon szakmai-műszaki kapacitás, mely által a hatósági intézkedés foganatosításában képes közreműködni, függetlenül attól, hogy az jelenleg nem Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának tulajdonában áll. A munkálatok elvégzésének pénzügyi fedezetéül pedig – a fent említettek szerint – az állami forrás szolgálhat.”

Mint ismert, a bontás közel 1 milliárdos költségét a Belügyminisztérium állja. Az épületet kb. 1 év alatt tüntetik el, ha minden jól megy.

A napokban egyébként már elkezdték felmérni a környező lakások állapotát, hogy később elkerülhetőel legyenek a kártérítési perek.

hirdetés

HOZZÁSZÓLÁSOK

Facebook

Twitter