Simicska Lajosé lett az Index!

Erről maga a portál számolt be, de még a 444 is, a Nagy Soros Mumus! Tehát igaz volt a hír.

A magyar médiapiac egyik leghosszabb ideje lebegtetett legendáinak egyike, miszerint Simicska Lajosnak opciója van az Index tulajdonára, igaz volt – írja a 444.

hirdetés

Az Index bejelentette, hogy tulajdonost váltott, a Spéder Zoltán tulajdonában álló Közép-Európai Média és Kiadó Zrt. (CEMP) tulajdonából egy alapítvány, a Magyar Fejlődésért Alapítvány tulajdonába került, miután egy Simicsika Lajos érdekeltségébe tartozó cég, a Pro-Ráta Holding Zrt megvette, majd továbbadta – olvasható a 444-en.

Az Index közleményéből az is kiderül, hogy 2014. februárban kötötte a Pro-Ráta a vételi jogról szóló megállapodást az Index tulajdonosával. (Erről az Index dolgozói egészen mostanáig nem tudtak.) Az alig egy hónapja nyilvántartásba vett Magyar Fejlődésért Alapítvány kuratóriuma egyszemélyes, Bodolai Lászlóból áll, aki több mint tíz éve az Index ügyvédje. Ő azt a döntést hozta, hogy az Index igazgatósági tagi pozícióiba önmagát, továbbá Kereszty Gábor közgazdászt, médiaszakembert, a TV2 korábbi vezérigazgatóját és Nagy Ajtony Csabát nevezi ki.

Nagy Ajtony Csaba ügyvéd, Simicska Lajos régi bizalmi embere, a legfontosabb Simicska-cégekben töltött be kulcspozíciókat az utóbbi másfél évtizedben.

(via 444)

HOZZÁSZÓLÁSOK

Facebook

Twitter