Sírjatok: végleg bezár a Papucs Borozó Pécsen

Szinte az idők kezdetétől lehetett inni a mára erősen retro kocsmában, de idén decemberben végleg lehúzzák a rolót.

Papucs

hirdetés

Ez egyébként tök véletlenül derült ki egy önkormányzati dokumentumból, amiben a borozó teraszát engedélyezik, mivel ezeket 5 évente felül kell vizsgálniuk. Ebben az anyagban azt írják, hogy bár igen tetro és lepusztult a 38 négyzetméteres terasza a Papucsnak, de mivel december 31-el végleg bezár a hely, maradjon addig.

Az OK!PÉCS úgy tudja, az ingatlan, és terület – a felette lévő egykori Rózsakerttel együtt – a Pécsi Püspökségé, akik viszont világi élvezetek helyett inkább kegytárgyboltot álmodtak meg a Papucs melletti kis trafikba. A volt Rózsakert helyén pedig egy igényes Hotelt alakítanának ki. Ezért nem hosszabbítottak szerződést a Papucsot üzemeltető céggel.

Amint további részleteket megtudunk, jövünk a frissítéssel.

UPDATE: “Az egyházmegye sajátos céljai mellett a megújulás, az igényesség, a minőség kiemelten fontos” – közölte a Pécsi Egyházmegye

Bár előzetesen hiába kerestük a Püspökséget, cikkünk megjelenése után a következő közleményt kaptuk tőlük.

“A Káptalannal kötött bérleti szerződések az év végén lejárnak, amelyről maguk az érintettek, a bérlők tudnak. A folytatásról a Pécsi Egyházmegye szeptember végéig szeretné meghozni a szükséges döntéseket, egyelőre minden sajtóban megjelent információ csak találgatás. Amint végleges döntés születik, a jelenlegi bérlőkkel fognak elsőként egyeztetni az illetékesek.

Bármilyen döntés is születik, az egyházmegye sajátos céljai mellett a megújulás, az igényesség, a minőség kiemelten fontos tényezők, ahogyan az, az elmúlt évek egyházmegyei beruházásain is látható.

A Rózsakert egyházmegyei tulajdon, de a beruházásoknál a köz és a város érdekeit is szem előtt tartja az egyházmegye.

Szálloda nem épül a területen, azonban közpark, virágzó zöld terület és minőségi szolgáltatás  a tervek között szerepel.

A beruházás megkezdéséig a jelenlegi helyzeten a Pécsi Egyházmegye nem változtat, a bérlők érdekeit szem előtt tartja.”

hirdetés

HOZZÁSZÓLÁSOK

Facebook

Twitter