Sokkal olcsóbb lehet a pécsi buszközlekedés

Évente 1,5 milliárd forinttal kevesebb pénzbe kerülne a pécsi tömegközlekedés működtetése, ha a városvezetés elfogadná a Szövetség Pécsért támogatói kérésére az Összefogás Pécsért Egyesület (ÖPE) javaslatát. Kővári János szerint, ha a városvezetésnél zöld lámpát kap a javaslatuk, akkor a pécsiek is lényegesen olcsóbban buszozhatnak majd, mint most.

Ha az ÖPE részletesen kidolgozott, szakmai tényekre alapozott javaslatát elfogadja a városvezetés, akkor

“sokkal olcsóbb lehet a városi buszközlekedés. Hiszen az elektromos buszok üzemeltetése lényegesen kevesebb pénzbe kerül, mint a jelenlegi, több sebből vérző buszparkké”

– mondta Kővári János.

hirdetés

_MG_9072
Sajtótájékoztatón ismertette a részleteket Kővári, a szervezet vezetője, aki szerint Pécs jelenlegi, nehéz helyzetében gyors, pontos és szakmailag átgondolt döntésekre lenne szükség. Kővári egyúttal bejelentette azt is, aláírásgyűjtést kezdeményeznek a javaslat mellett, mert szerintük ezzel felgyorsítható a városvezetés döntése.

– Személyesen és online is aláírásokat gyűjtünk mától annak érdekében, hogy elérhessük, elektromos buszokat vásároljon Pécs. Egy, a magyar állam által támogatott finanszírozásban a Modern Városok Program keretében lenne lehetőség arra, hogy modern és a jelenlegi buszközlekedésnél sokkal olcsóbb elektromos buszokra térjen át a városunk – közölte Kővári János.

Az ÖPE képviselője szerint az elektromos buszokkal Pécs és a pécsiek is nyernének.

“Mert  semmiféle káros anyaggal nem szennyeznék a város levegőjét, nem lenne akkora szmog Pécsen, kényelmesek és még csendesek is. Ha pedig olcsóbb az önkormányzatnak a fenntartás, számításaink szerint évi 1,5 milliárddal, akkor a viteldíjak is olcsóbbak lehetnek emiatt”

– magyarázta Kővári.

_MG_9069

A szervezet azt kéri, hogy amennyiben a pécsiek egyetértenek a javaslattal, támogassák aláírásukkal is azt, hogy olcsó, modern és környezetbarát pécsi buszközlekedés lehessen.

– Gyorsnak és szakszerűnek kell lennie a városnak, a szeptember végi Közgyűlésen meg kell születnie a döntésnek, vagy Pécs eleshet a milliárdos kormányzati támogatástól is – mondta Kővári János, aki az elmúlt hetekben személyesen egyeztetett, minden érintettel az elektromos-buszbeszerzésről.

“A városvezetőknek végre el kellene engednie a szennyvíztelep melletti, 25 milliárdos, fenntarthatatlan és milliárdos adósságot termelő élményfürdős fantáziáját, mert az ennél sokkal kevesebb pénzből is felépíthető lenne a Tüskésréten. Ezzel annyi pénz szabadulna fel a Modern Városok Programban Pécs számára, amiből finanszírozni lehet az elektromos buszok beszerzését, amivel már olcsóbbá és korszerűbbé tehető a buszozás”

– tette hozzá.

Az aláírásgyűjtést szeptember 14-ig folytatják, az íveket a Konzum előtti buszmegállóban,  Kertvárosban a Csontváry-sétány melletti buszmegállóban, Uránvárosban pedig a Mecsek Áruházzal szembeni buszmegállóban lehet aláírni. Online is lehet azonban csatlakozni a kezdeményezéshez, ITT LEHET ALÁÍRNI a petíciót.

hirdetés

HOZZÁSZÓLÁSOK

Facebook

Twitter