Sorban mondanak le a MSZP-ben: Botka, majd Újhelyi. Vége a pártnak? Vagy külső puccs készül?

Szeged, 2017. október 2.
Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje 2017. október 2-án Szegeden bejelenti, hogy visszalép a miniszterelnök-jelöltségtõl.
MTI FotóSzeged, 2017. október 2. Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje 2017. október 2-án Szegeden bejelenti, hogy visszalép a miniszterelnök-jelöltségtõl. MTI Fotó

Lemondott az MSZP miniszterelnök-jelölti posztjáról Botka László hétfőn. Ezt ő maga jelentette be. Folyamatosan frissítjük a hírt, amint van új információ.

Botka László döntését azzal indokolta, hibázott, mert nem gondolta, hogy

hirdetés

a demokratikus pártok nem akarnak nyerni 2018-ban, céljuk csupán annyi, hogy néhány ellenzéki helyet szerezzenek az “Orbán-rezsim” parlamenti padsoraiban. Hozzátette: azt sem tudta, hogy a “politikai maffia” mennyire behálózta a demokratikus ellenzéket és alulértékelte a “Fidesz aljasságát” is.

Az ATV felvételén látszik és hallatszik, ahogy Botka időnként remegő hangon sorolja, miért mond le:

Újhelyi István is lemondott

Ujhelyi István is lemondott az MSZP alelnöki tisztségéről – közölte a politikus. A politikus közleményében azt írta: bár töretlenül vágyik a változásra, de

“Nem tudok közösséget vállalni azzal, hogy az MSZP belső viszonyait és politikáját külső szervezkedések által is befolyásolni vagy akadályozni lehet. Ezért a mai nappal lemondtam az MSZP alelnöki tisztségéről”

– írta a politikus.

Ujhelyi szerint méltatlan és számára vállalhatatlan az a folyamat, ami a demokratikus oldalon történik. Azt írta még:

“Orbánisztán egyértelműen befurakodott az ellenzéki erők sorai közé, beépítette embereit majd minden potens mozgalomba. Ezt ddig is sejtettük, de őszintén hittem, hogy maguk mögött hagyva eddigi hibáinkat győzhetünk felettük. Egyelőre úgy tűnik, hogy a hatalom piszkos eszközeivel támogatott puccs eléri célját: a demokratikus erők végletesen megosztottá és megtörtté váltak”

– értékelt.

(via MTI)

A pécsi Tóth Bertalan fog tárgyalni

Budapest, 2017. október 2. Molnár Gyula, az MSZP elnöke sajtótájékoztatót tart az Országgyûlés Irodaházában 2017. október 2-án. Ezen a napon Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje Szegeden bejelentette, hogy visszalép a miniszterelnök-jelöltségtõl. MTI Fotó: Balogh Zoltán

Budapest, 2017. október 2.
Molnár Gyula, az MSZP elnöke sajtótájékoztatót tart az Országgyûlés Irodaházában 2017. október 2-án. Ezen a napon Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje Szegeden bejelentette, hogy visszalép a miniszterelnök-jelöltségtõl.
MTI Fotó: Balogh Zoltán

Molnár Gyula, az MSZP elnöke hétfőn sajtótájékoztatón közölte, Botka visszalépése miatt, hogy

“ezt a menetet elvesztettük, de a csatát meg fogjuk nyerni”.

Az MSZP elnöke szerint, jelenleg nem foglalkoznak azzal, hogy a párton belül új miniszterelnök-jelöltet találjanak, a legfontosabb most, hogy együttműködést alakítsanak ki az egyéni választási körzetekben. Döntöttek arról is, hogy a tárgyalódelegáció tagja lesz Molnár Gyula, Hiller István és Tóth Bertalan frakcióvezető is.

Az MSZP kampányát mostantól Molnár Gyula vezeti majd.

Folyamatosan frissítjük a hírt, amint van új információ.

hirdetés

HOZZÁSZÓLÁSOK

Facebook

Twitter