Eladnák a Ledina Kft-t, a dolgozók viszont eközben a júliusi bérükre várnak.
A Hír TV úgy értesült, hogy a pécsi vezetés a Ledina Kft.-t eladásra szánja, mégpedig egy olyan cégnek, amelynek, igaz, áttétlesen, de offshore háttere van. Az átcsábított dolgozók állítólag mégsem kapták még meg júliusi fizetésüket, erre azonban pénteken sor kerülhet, ha minden jól megy – közölte a tudósító.
Jövő keddre egyébként közgyűlést hívott össze a Zsolnay Porcelánmanufaktúra, amelyen az egyetlen téma az önkormányzat által delegált új tagok, igazgatósági illetve felügyelőbizottsági tagok meghallgatása és esetleges elfogadása lesz.
Najari visszaveszi a dolgozók többségét?
A Független Demokratikus Szakszervezet elnöke és a gyár vezetése arról állapodott meg, hogy azok a dolgozók, akik szeretnének visszajönni a céghez, azoknak mindenben segít a szakszervezet – tudósított Pécsről a Hír TV munkatársa. A szakszervezet vezetője közölte, hogy nem csak azoknak nyújtanak segítséget, akik jelenleg még az önkormányzat által alapított Ledina Kerámia Kft. alkalmazásában vannak, hanem azoknak is, akik el sem mentek a Zsolnaytól.
(via HírTV)