Szarkeverő bolsevikokról, mentális zavarokkal küszködőkről ír Tiffán Zsolt

Ez jutott eszébe azzal kapcsolatban, hogy a napokban lemondott, súlyos testi sértés és nemi erőszak kísérlete miatt börtönben ült harkányi alpolgármestert kritizálták páran.

Hosszú hallgatás után végül nem bírta tovább és újabb remek posztot engedett el Facebookján Baranya leghíresebb, szabadszájú fidesz politikusa. Tiffán Zsolt nem fojtotta magába gondolatait azokról, akik némi kritkával illették a napokban lemondott harkányi alpolgármestert, akiről kiderült, korábban börtönben is ült. Arról a sztoriról ebben a cikkünkben írtunk részletesen.

hirdetés

Tiffán szerint szarkeverő bolsevikok, mentális zavarokkal kűzdők próbálják most megmondani a frankót.

Nem idézgetünk inkább, jöjjön a teljes poszt:

Három gondolat

1. Méltán híres fürdővárosunk egyik-amúgy tisztességgel dolgozó-közéleti személyisége,aki korábbi bűneiért megkapta büntetését,lemondott posztjáról. Sajtóközleményében tisztán,bátran vállalta a következményeket,s ennek szellemében cselekedett.

2. Méltán híres fürdővárosunkban-nem csak most,ebben az esetben,hanem általában-mikor pl. egy falevél rossz helyre hullik- mentális zavarokkal kűzdő,identitását elvesztő és kereső emberek próbálják megmondani a frankót,s kezdik ki a város derék polgármesterét,illetve a képviselőtestületet. Embereket semmibe nem vevő,falujukat romlásba döntő böszme árnyékpolgármesterek, s a hozzájuk butaságból és számításból csapódó árnyékvállalkozók próbálják osztani az észt! Csatlakozik hozzájuk egy – kb.30 km-re levő, tízezres város közpénzen eltartott főépítésze ,aki saját városa gondjai helyett lassan harkányi választópolgárként(sic!)aposztrofálja magát,s aki egyébként úgy egyszerű,mint az EU-szabvány raklap. Na,kedves harkányiak,itt ezek akarják osztani az észt…

3. Srácok! Ti,akik minden nap izzadtságszagú kávéitok felett morfondíroztok egy közösség oktalan lepusztításán,s a cukrot az egészséges világ járásával ellentétes irányban próbáljátok felkeverni,nos ti szarkeverő bolsevikok vagytok,és azok is maradtok, kiket Harkány büszke polgárai ki fognak vetni maguk közül.”

hirdetés

HOZZÁSZÓLÁSOK

Facebook

Twitter