Szemétre dobták a milliós Zsolnay vázát?

Egy több mint 100 évvel ezelőtt készített, ember nagyságú váza hever a város egyik, állítólag a pécsi püspökséghez tartozó területén, egy halom építési törmelék mellett – írja a Blikk.

hirdetés

A felbecsülhetetlen értékű porcelánvázából a múlt század elején összesen 11 darab készült a Zsolnay Gyárban. A most előkerült kék Zsolnay az a példány lehet, amely sokáig a pécsi Rózsakertben állt.

A kék váza hányatott sorsa már csak azért is figyelemre méltó, mert a megmaradt néhány példány közül ez, vagyis a „rózsakerti” váza volt eddig a legjobb állapotban.

A Pécsi Egyházmegye püspöki irodáján a Blikknek egy név nélkül nyilatkozó munkatárs elmondta: a kék vázát tudomása szerint már több évvel ezelőtt elvitték a püspökséghez tartozó területről, miután a Rózsakert megszűnt.

Az Eozin Blog egy évekkel ezelőtti cikke szerint a Zsolnay gyárban még fellelhető és most már megtekinthető egyetlen kék Zsolnay-váza, melynek kacifántos, összefüggésekben igen gazdag történetét a szerb író, Boško Krstić foglalta össze egy könyvben.

kekvaza

Több mint 100 éve, hogy kikerült a gyárból 11 embernagyságú váza, melyek bécsi rendelésre készültek. Oda hatot szállítottak, további kettőt Zsolnay Miklós Palicsnak adományozott és három maradt Pécsett. Kettő a gyárban, egy a Rózsakertben.

Az időközben eltelt egy évszázad alatt mindenféle apokaliptikus esemény árnyékolta a vázák létét, volt amelyik elpusztult, volt amelyik megmaradt. A pécsi Zsolnay gyár vázái közül az egyiket egy teherautó semmisítette meg, a másik pedig sokáig hánykolódott a gyárban.

Aki kíváncsi erre a kék mázzal borított gyönyörű vázára, az megtekintheti a gyár területén, a Bóbita Bábszínház mellett – írja még 2011-ben a blogger.

UPDATE

A pécsi egyházmegye szerint nem kidobták, hanem éppen hogy restaurálni akarják az értékes Zsolnay-vázát. Ezért átszállították azt a raktárukba. Heidl György szerint egy járókelő valószínűleg felmászott a raktárépület kerítésére és onnan készített egy fotót, majd beküldte a Blikknek a sztorival.

A váza egyébként egy raklap maradékán van és habszivacsba burkolták be, hogy megóvják.

hirdetés

HOZZÁSZÓLÁSOK

Facebook

Twitter