Szinte fej-fej mellett a Fidesz és a Jobbik

A teljes népességen belül stagnál a Fidesz népszerűsége, a februárban fennállásának legjobb eredményét elérő Jobbik tovább erősödött – derül ki az Ipsos március 6. és 13. között, reprezentatív mintán végzett kutatásából.

A kormánypárt februárban is, márciusban is 21 százalékon állt a teljes népesség körében, a Jobbik eközben 16-ról 18 százalékra bővítette táborát. Az MSZP hívei egy hónapja 11, most 12 százaléknyian voltak.

hirdetés

Az Ipsos megállapítása szerint mindeközben a Demokratikus Koalíció továbbra is 4, az LMP 3, az Együtt és a PM 1-1 százalékon állt a teljes felnőtt korú népesség körében, és 40-ről 37 százalékra csökkent a pártoktól távolságot tartók aránya.

A mostani adatok azt mutatják, hogy a Fidesznek 1,7 millió, a Jobbiknak közel 1,5 millió, az MSZP-nek 1 millió híve van. A DK mögött 300 ezren állnak, az LMP-nek nagyjából 250 ezres, a PM-nek és az Együttnek körülbelül 100 ezres a tábora – írják.

A Jobbik a húszas-harmincas korosztályt, az alacsony iskolázottságúakat és a munkanélkülieket mozgatta meg, körükben sikerült erős érdeklődést és szimpátiát kiváltania – írják, jelezve: a 30 évnél fiatalabbak körében február során előzte meg a Fideszt, s e korcsoportban most is 21:17 százalékos aránnyal vezet.

(MTI)

hirdetés

HOZZÁSZÓLÁSOK

Facebook

Twitter