Teljes a KÁOSZ: egymásnak estek a tüntetők Pécsen

A martonfai menekülttábor ellen tiltakozóknak, de leginkább a Jobbiknak mentek nekik azok, akik viszont a kormány politikájával – különösen a migráns-kezeléssel kapcsolatos döntésekkel – nem értenek egyet. Volt nácizás, Fucking Orban’s Border és társai. Végül a rendőrök oldották meg az ügyet. 

Vona Gábor Pécsen Martonfa

hirdetés

Szerda kora este immár a sokadik tüntetést tartották Pécsett a martonfai menekülttábor ellen tiltakozók, ezúttal Vona Gáborral, a Jobbik elnökével erősítettek.

Böszörményi Garázda István vezetésével azonban megjelentek a Széchenyi téren olyanok is, akik ugyan elítélik a kormány megoldási törkevéseit menekültügyben, de lazán lenácizták a nagy részben jobbikos tömeget. Így:

Majdnem komolyabb balhé lett ebből, de végül a rendőrök kocsikázni vitték a Weöres Sándor szobor rémét, így megnyugodott a hangulat.

Vonának volt már sokkal jobb beszéde is, ezúttal semmi újat nem mondott, sőt lényegében Orbán Viktor minapi beszédét kopizta le. (A magyar befogadó nép, de ameddig a cigányság problémáját sem tudjuk kezelni, addig hogyan akarnánk megoldani a menekültek befogadását. Le kell zárni a határokat és nem kell kvóta sem, stb.)

Mindeközben mi még mindig kíváncsiak vagyunk, hogy ha valóban zárt tranzitzónákat állít fel Magyarország a szerb, de akár majd a horvát határon is, ahonnan be sem lehet lépni Magyarországra, sőt nem is számít majd magyar területnek, akkor mi szükség lesz a martonfai menekülttáborra?

Eddig csak a Belügyminisztérium válaszolt ezeket firtató kérdéseinkre. Ők azt a lakonikus választ adták, hogy: “A korábbi Kormányinfókat – amelyeken kérdéseire választ talál – meghaladóan nem áll módunkban információt adni.”

Természetesen feltett kérdéseinkre ott nem akad válasz.

(A videókat Nagy Erzsébet, a PDSZ pécsi ügyvivőjének és fő tüntetőnek a Facebook oldalán találtuk és kölcsönöztük.)

hirdetés

HOZZÁSZÓLÁSOK

Facebook

Twitter