Terminator: Emberi szöveteket nyomtatnak Pécsen

A Pécsi Tudományegyetem Gyógyszerészi Biotechnológia tanszékén Dr. Pongrácz Judit professzor, tanszékvezető csoportja megkezdte – Magyarországon először – a 3D-s emberi szövetnyomtatást, amellyel elérhető, akár az is, hogy egyénre szabott szövettenyészetek felhasználásával biztosítsuk az utat a betegségek megértéséhez és gyógyításához – írja a 168 Óra.

A lap interjút készített a professzor-asszonnyal a már-már futurisztikus, jövőbe mutató technológiáról.

hirdetés

Ebből kiderül például, hogyha nem egy szervet kellene beültetni, hanem mondjuk egy sportsérüléssel tönkrement térdízülethez egy pontosan illeszkedő porcot kell létrehozni, azt biológiai szövetnyomtatóval tudják a legjobban produkálni.

Az emberi szövetek létrehozása gigászi mennyiségű sejtet igényel, ezeknek az előállítása, felszaporítása eléggé idő- és pénzigényes folyamat. Nagyon sok sejtet fenntartani és a megfelelő mintákat nyomtatni nem könnyű dolog. Számos helyen a világban – köztük Magyarországon is – arra használják ezt a technológiát, hogy megismerjék a sejtjeink között végbemenő folyamatokat.

És hogy mennyire nem fikció az egész, a professzor elmondta, például baleseti, avagy sport sérülések esetén a nyomtatott szövetek – porc és csont- használata már ma is lehetséges. A bonyolultabb szövetekre, avagy egész szervekre ugyan még várni kell, de itt sem évtizedekről beszélünk már.

A teljes interjút ITT lehet elolvasni.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Facebook

Twitter