Több mint 26 órán keresztül akarnak egyfolytában zenélni a szigetváriak

Guinness-rekordkísérletre készül a Zrínyi-emlékév keretében a szigetvári zeneiskola, amelynek mintegy ötven jelenlegi és egykori növendéke és oktatója fog augusztus 26-án és 27-én 1566 percen keresztül a Zrínyi-hagyományhoz kötődő darabokat játszani és hajózni a Balatonon.

Hóvári János, a Zrínyi Miklós-Szigetvár 1566 Emlékév Emlékbizottság elnöke azt mondta, az 1566 perc hajózás és zenélés ötlete Deichler Andrástól, a baranyai város zeneiskolájának igazgatójától származik.

hirdetés

“Magától adódott, hogy Guinness-rekordkísérlet is egyben” – fogalmazott Hóvári, aki felidézte, hogy 2001-ben a szigetváriak egyszer már megkísérelték a rekordfelállítást, akkor azonban hitelesítési problémák merültek fel.

A zenészek hajója augusztus 26-án, pénteken 18 óra 20 perckor fut ki a balatonföldvári kikötőből. Az 1566 perc másnap 20 óra 6 perckor telik le, amikor a zenészek a siófoki kikötőben partra szállnak. Közben 21 helyen – többek között Tihanyban, Badacsonyban, Szigligeten, Keszthelyen és Balatonfüreden – kötnek ki és köszöntik zenével a kikötőkben tartózkodókat.

(via MTI)

hirdetés

HOZZÁSZÓLÁSOK

Facebook

Twitter