Több mint egymillió ember fog jobban keresni jövőre a kormány szerint

Sőt, a tervek egészen 2022-ig szólnak. Jól járnak a kulturában dolgozók, a szakmunkások és a minimálbérből élők is – jelentették be. A közalkalmazotti státuszban dolgozó, jellemzően állami és önkormányzati fenntartású intézmények 20 ezer 174 dolgozójára terjedhet ki a január 1-jén induló kulturális bérfejlesztési program – jelentette Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára, pécsi országgyűlési képviselő vasárnap sajtótájékoztatón.

A kormány erre a programra 5,4 milliárd forint állami költségvetési forrást biztosít 2017-ben.

hirdetés

Hoppál Péter elmondása szerint az érintett közalkalmazottak 15 százalékos kulturális illetménypótlékban fognak részesülni. A kulturális illetménypótlék egy különálló modul, amelyet az eddigi bérükön felül fognak kapni a közalkalmazotti státuszban dolgozó munkatársak – jelezte az államtitkár.

Hozzátette: a 15 százalékot a mostani minimálbéremelés és az egyéb programok következtében megemelkedő alsó bérhatárra fogják rátenni, mint egy következő lépcsőfokot.

Elmondta:

a legalacsonyabb bérkategóriában dolgozók minimálisan bruttó 10 ezer 350 forint, a legmagasabb bérkategóriába tartozók 54 ezer 800 forintos béremelésre számíthatnak.

A majdnem 20 ezer közalkalmazott vonatkozásában a középfokú végzettségűek körében mintegy 15 ezer forint, míg a felsőfokú végzettségűek esetében 30 ezer forint lesz az átlagos béremelkedés.

Hargitai: máshol is béremelés jön, adócsökkentéssel

Hargitai János, baranyai országgyűlési képviselő szintén sajtótájékoztatón ismertette, miszerint jövőre a minimálbér 15 százalékkal fog növekedni, a szakmunkásokat érintő bérminimum pedig 25 százalékkal. Mindez összesen egymillió embert érint majd.

– 2018-ban a minimálbér további 8 százalékkal emelkedik majd, a szakmunkásoké pedig további 12 százalékkal – mondta az országgyűlési képviselő, aki szerint képesek ezt kitermelni a munkáltatók is, mivel az állam – a béremelésért cserébe – jelentős járulékbevételekről mond le. Eszerint jövőre 5%-al kevesebb járulékot kell befizetni a kifizetett bérek után, 2018-ban pedig további 2%-al kevesebbet, az azt követő négy évben további 2-2%-ról mond le a kormány.

Mindemellett a társasági nyereségadó is egykulcsos lesz jövőre: 9%-ra csökken a korábbi 10, illetve 19%-ról.

(via MTI)

HOZZÁSZÓLÁSOK

Facebook

Twitter