Több száz baranyai ember hiteladatai kerültek ki!

Ha Ön a Komlói Járási Hivatal körzetében él, és van jelzáloghitele, akkor kezdhet aggódni. A napokban ugyanis több száz embernek küldött olyan levelet a hivatal, amiben több száz ember személyes adata, neve, lakcíme, lakásának helyrazi száma, és hiteleinek pontos összege szerepel.

Valószínűleg nem fogják megdícsérni azt az ügyintézőt a Komlói Járási Hivatal Földhivatali Osztályán, aki sikeresen küldte ki több száz embernek másik több száz ember pontos nevét, címét és hiteleinek fillérre pontos összegét. Így ni:

hirdetés

levél

Arról van szó, hogy az Axa Bank Europe több száz követelését adta el az OTP-nek, elsősorban devizahiteleket. A komlói Földhivatal emiatt értesítette az érintett ügyfeleket, hogy a tulajdonukban lévő ingatlanokra ezentúl egy másik bank jegyezte be követelését, vagyis a jelzálogát.

A gond az, hogy ebben az ominózus levélben névvel, címmel, helyrajzi számmal és a pontos hitelösszeggel szerepel MINDEN EGYES ügyfél.  

Több száz komlói és Komló környékén élő előtt mostantól nem titok a szomszéd hitele, netán hitelei, így szinte egészen pontos kép rajzolható meg az anyagi helyzetükről is.

UPDATE: Felmentették az ügyintézőket

Cikkünk megjelenése után nem sokkal, érdeklődésünkre a járási hivatalvezető, dr. Hessz Gabriella a következőket juttatta el szerkesztőségünknek.

“A Komlói Járási Hivatal vezetőjeként intézkedtem az ügy teljeskörű kivizsgálásáról.

Egyértelműen megállapítható a határozatot hozó ügyintézők személyi felelőssége.

Bár a hiba nem rendszerszintű, és a többi földhivatali osztályon hasonlóra sem volt példa, megértem az érintett ügyfelek felhábororását, és sajnálom a számukra okozott kellemetlenségeket, melyért elnézést kérek!

Az érintett dolgozókkal szemben fegyelmi eljárás indítását kezdeményeztem, és munkavégzés alóli felmenetésükkel kapcsotban is intézkedtem. Az ügyben bejelentést tettem az Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz, jelezve a kialakult helyzetet.

Egyúttal tájékoztatom, hogy a határozatban megjelenő, ingatlanokkal kapcsolatos adatok a Közhiteles Ingatlannyilvántartásból állampolgári kérésre – az ingatlan címének ismeretében – bárki számára kiadhatók”.

hirdetés

HOZZÁSZÓLÁSOK

Facebook

Twitter