Több száz fős biotechnológiai cég települ Pécsre

Emberek! Hát mi van itt? Egyik nap autóipari óriáscég, másik nap sci-fi vállalat? Miért nem tudtunk eddig ezekről? Megannyi kérdés, mutatjuk a válaszokat.

Tegnap írtunk arról, hogy egy német autóipari cég, a Bolta Werke GmbH építene gyárat Pécsen, ahol 600-an is dolgozni tudnak majd. A vállalat elsősorban beszállít a legnagyobb autógyártóknak a világon, és a pécsi üzemet a nulláról húzzák fel. Azt írtuk, hogy ezt a céget fogják hivatalosan is bejelenteni február 5-én (amire utalt Páva Zsolt polgármester is), de nagyon úgy néz ki, tévedtünk! Ugyanis nem ezt, hanem egy másik céget fognak bemutatni február elején Pécsett. Annyit sikerült megtudnunk, hogy az új cég

hirdetés

a legmodernebb technika segítségével elsősorban biotechnológiával, kutatás-fejlesztéssel foglalkozik, és szintén több száz embert foglalkoztatnának majd.

Magasabban kvalifikált munkaerőre lesz szükségük, nem “biológiai összeszerelő üzem” lesz tehát Pécsen. Szorosan együttműködnek majd a pécsi egyetemmel is, hogy a speciális tudású szakembereket a városból verbuválják össze. A cég pécsi betelepülését szintén segítette a magyar kormány, de hogy pontosan mivel és mennyivel, azt csak később tudjuk meg.

Bár nem februárban jelentik be, de az autóipari cég pécsi megjelenése is tervben van, ám ott még a szerződések előkészítésénél járnak, tehát később lesz a hivatalos bejelentés.

Német autóipari cég épít gyárat Pécsen? – OK!PÉCS

A Bolta Werke GmbH elsősorban beszállít a legnagyobb autógyártóknak a világon. A pécsi üzemet a nulláról húzzák fel, hatszázan is dolgozhatnak majd ott, ha elkészülnek.

Szinte láthatatlanul jöttek az új cégek Pécsre

Ha mindkét cég beindul, akkor ezzel már legalább 12 olyan vállalatról tudunk, ami megjelent Pécsen az elmúlt 7-8 évben. Ilyen pédául az ITSH-Deutche Telecom, Harmann, Hellmann Worldwide Logistics, Amalgam, Flextronics, IQor (volt Jabil), Kindertojás gyár, BUW, Magnus, de a BAT sok milliárdos bővítését és második gyárát is ide lehet sorolni, hiszen ha nem kapnak segítséget a kormánytól és a városvezetéstől, akkor elvitték volna a termelést Pécsről. Így viszont maradtak és itt bővítettek.

Az elmúlt időszakban – városi-, kormányzati támogatással – bövíteni tudott Pécsen például a KONTAKT-Elektro, a Somapak, a Hauni és a MATRO is.

Ezeknek az új cégeknek a többsége szinte „láthatatlanul” érkezett a városba, aminek elsősorban az az oka, hogy a városvezetés egy sajátos stratégiát követett – mint azt korábban megtudtuk Csizi Pétertől. A cégeket ugyanis nem zöldmezős beruházásra, vagy valamelyik ipari parkba való költözésre ösztökélték – ami igazán látványos lett volna, hanem inkább a korábban kiürült, sokszor belvárosi ingatlanokba „szórták szét”.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Facebook

Twitter