Több tízmilliós luxusjachtján csónakázik a baranyai politikus

Szémann Tamás (Index) készítette

Puch Lászó (Szémann Tamás (Index) fotója)

Puch Lászlóról van szó, aki az MSZP pénztárnoka is volt 2008-ig. Most a Direkt36 oknyomozó portál írt egy hosszú cikket a baranyai politikusról és a hajójáról.

hirdetés

A pár hónapja az utolsó, megmaradt országos baloldali napilapot, a Népszavát is megvásárló Puch László egyáltalán nem tagadta, hogy van hajója, sőt, mintha még büszke is lenne rá egy kicsit. Nagy vitorlázó ugyanis, tavaly még a Kékszalagot is megnyerte.

Šibenik kikötőjében horgonyoz a Valery II nevű hajó. A 2004-ben épített, piaci becslések szerint akár 80 millió forintot is érő katamaránnal egy kisebb társaság kényelmes körülmények között vitorlázhat az Adrián. A 7 méter széles és 13 méter hosszú hajón négy darab kétszemélyes kabin van, mindegyik külön fürdőszobával ellátva – ismerteti a részleteket a Direkt36.

Ennek a jachtnak a tulajdonosai több szálon is kötődnek Puch Lászlóhoz, aki egy évtizeden át volt meghatározó figurája az MSZP pénzügyeinek, jelenleg pedig a baloldali média életben tartásában játszik fontos szerepet. A hajó 2014 óta Puch feleségének és felnőttkorú gyerekeinek a többségi tulajdonában van több családi cégen keresztül, de a politikus előtte is használta, és a korábbi tulajdonosai is hozzá kötődő emberek voltak.

ValeryII_01

A Puch-család hajója, a Valery II, Forrás: marenostrum.hu

Puch a Direkt36-nak telefonon azt mondta, hogy a családi cégük, a Halexa turisztikai céllal hozta létre a 2000-es évek elején azt a céget, amely egy apartmanházat üzemeltet Dalmáciában. Ezen keresztül 2014-ben szálltak be a Sretna Adria Čarterbe, a céggel együtt pedig a Valery II-t is megszerezték. Puch közölte, nem tudja megmondani, hogy a Sretna Adria Čarter pontosan mikor és mennyiért vásárolta a hajót.

A parlamentből történt távozásakor, 2014-ben leadott vagyonbevallása szerint Puchnak akkor hat vidéki ingatlanja, egy Suzuki terepjárója és 170 millió forintnyi megtakarítása volt, ezenkívül 50 százalékos részesedése volt egy ingatlanos cégben. Puch a Direkt36-nak azt mondta, felesége vagyonnyilatkozatában – amely nem nyilvános – a Halexát feltüntette, a horvát cégeket és a hajót nem. Ezt azzal magyarázta, hogy a vagyonnyilatkozati szabályok szerint a közvetlen érdekeltségeket kell bevallani, az áttelesen birtokolt vagyont nem.

A pártpénztárnoki posztról 2008-ban távozott egyébként Puch. Ezt követően azt a Baranya megyei pártszervezetet vezette, ahonnan a politikai pályafutása is indult. Tavaly a megyei elnöki posztról is távozott, párttagságát azonban megőrizte. Puch akkor vonta magára ismét a figyelmet, amikor tavaly decemberben bejelentette, hogy megveszi a Népszavát és a Vasárnapi Híreket.

Vitorlázzon Ön is a naplementébe Puch hajóján

„Egyszer mindenkinek látnia kell, ahogy a nap elmerül a kéken csillogó habok között” – hirdeti a cég, amely képekkel illusztrált prospektusban részletesen be is mutatja a Valery II-t. Ráadásul a hajó bérelhető március és szeptember között. A bérbeadást intéző cég honlapja szerint az egy hétre szóló bérleti díj az időszaktól függően 2700 euró (830 ezer forint) és 5000 euró (1,5 millió forint) között mozog.

(via Direkt36.hu)

HOZZÁSZÓLÁSOK

Facebook

Twitter