Tömegfóbiája van Lovasinak és már Pécsett sem szeret élni

Igazából Budapesten sem, mert nem tudta megszeretni – mondja, így mindig oda vágyik, ahol éppen nincs. 

A 24.hu készített interjút az 50 éves zenésszel, amiből többek között kiderül, hogy

  • Egyre többen bácsizzák és magázzák, így hamarosan Schmuck Andor nyugdíjasai közé is bekerülhetne a Tisztelet Társaságába.
  • Nem követi a popzenei trendeket, a Despacitó-t még címről sem ismerte, ebből is látszik, hogy nem buliképes már.
  • Még nem igazán sikerült kitalálnia, hogyan jó élni Pesten, de legalább közben Pécs is megváltozott annyira, hogy már ott sem érzi annyira jól magát. Emiatt épp abba a városba vágyik, ahol éppen nincs ott.
  • Minél nagyobb a (show)gépezet, annál nehezebb spontánnak lenni.
  • Nem lesz nagyfesztivál a Fishingből, marad a családias, de színes hangulat.
  • Az, hogy lesz-e Lovasi szobor 2067-ben Pécsen, annyira nem érdekli, de örülne, ha a dalszövegei miatt emlékeznének rá.
  • Eszelősnek tartja a mostani kormányzati kommunikációt (plakátkampányokat), de Habony Árpádot tanítani fogják szerinte a PR iskolákban
  • A kulturális piac is elkezdett torzulni, mert olyan pénzek mozognak benne, amelyek nem a valós keresletet mutatják.
  • Még nem tudja, hogy miként próbálják meg a kultúra testéről leválasztani az uralkodó osztály számára fekélyesnek számító réteget, de talán sosem jön ez el, vagy csak lájtosan (nem úgy mint Oroszországban).
  • Sosem lenne popzenei kormánybiztos, mert rosszul jönne ki belőle.
  • Tömegfóbiája van, ezért strandra sem megy, ha húsznál több ember van ott.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Facebook

Twitter