Minőségi zuhanórepülés: Vajnákról, kommentekről, társadalomról

Nem szeretem a népnevelő jellegű írásokat, mert az esetek egy jelentős részében képmutatás szüli őket. Van azonban egy jelenség, ami elég régóta mérgezi az amúgy sem rózsás hazai közállapotokat, ez pedig a nagyérdeműnek nem szimpatikus halottak, rosszabb esetben azok hozzátartozóinak alpári pocskondiázása.

Nos, ezt illene abbahagyni, ugyanis ha politikai oldaltól függetlenül az a végcélunk, hogy egy élhető, egészséges társadalmat teremtsünk, annak a morális minimumába egész biztosan nem fér bele az, ha olykor halott emberek sírjain járunk győzelmi táncot. Hasonlóképpen visszataszító, ha nem egyenesen hányingerkeltő a gyászoló özvegy közösségi oldalain való szaftos kajánkodás, még abban az esetben is, ha az illetőt okkal vagy ok nélkül mázlista aranyásónak tartjuk.

Andy Vajnát is sok dolog miatt illett nem szeretni. A kaszinói, a bőkezűen osztott közpénz kegyelméből megvalósult médiamoguli minősége, a kormánypárt prominenseivel ápolt jó viszonya egyértelműen bizonyították, hogy azon nerisztokraták egyike, akik az egyre feszültebb közállapotok haszonélvezői.

Ezek valóban nem teszik egy jottányival sem szimpatikusabbá Mészáros Lőrincnél, azonban volt valami, amit elég nehéz az ő esetében kétségbe vonni, ez pedig a produceri kompetenciája. Ne beszéljünk most Rambókról meg Terminátorokról, elég, ha a hazai működését megvizsgáljuk. Vajna filmalapos regnálása talán a legjobb dolog, ami a rendszerváltás utáni magyar filmmel történhetett.

hirdetés

És nem, nem az Oscarok miatt, vagy az országba ömlő nemzetközi filmes pénz miatt, vagy bármi más miatt, amit az utóbbi napokban megírtak a sajtóban. Vajna igazi, elévülhetetlen érdeme, hogy alatta nem készült olyan permanens szekunderszégyenérzetet generáló ízlésdögvész, mint az Álom.net, vagy a Kis Vuk. Nem beszélve az agykárosodási pótlékért kiáltó Honfoglalásról, melynek megtekintése azt az érzést váltja ki az egyszeri nézőből, hogy nagyságrendekkel szívesebben lenne koszovói albán Zastava nepper, mint a magyarság 1100 éves kárpát-medencei jelenlétét ünneplő elégedett honfitárs.

Az ezekhez hasonló kezdeményezéseket a rájuk tapadt politikai motivációkkal sem törődve Vajna válogatás nélkül kiszórta. Persze meg kell említeni, hogy ebben a korszakban is készültek jó és rossz filmek egyaránt, de olyan igazán iszonyú vizuális környezetszennyezés nem került be a mozikba, mint a Filmalap előtti időkben.

Most, hogy Vajna már nincs, tartok tőle, hogy újra visszaszédül a filmgyártásunk abba a haveri kifizetésekkel és politikai szívességekkel tarkított minőségi zuhanórepülésbe, amiben korábban is létezett.

(Borítókép: Life.hu/MTI)

hirdetés

HOZZÁSZÓLÁSOK

Facebook

Twitter